Hat német Tornado érkezett Afganisztánba

Vágólapra másolva!
Bevetésre kész hétfőtől az a hat német Tornado felderítő repülőgép, amely az ország déli részén a tálib fegyveresek ellen harcoló NATO-vezetésű biztonsági erőnek (ISAF) nyújt támogatást.
Vágólapra másolva!

A Tornadók a hozzájuk tartozó személyzettel együtt hétfő 0 órától a NATO rendelkezésére állnak - közölte Berlinben a német felderítőkötelék szóvivője, Hartmut Beilmann. A hat repülőgép közül kettő hétfőn már végre is hajtott egy 90-perces gyakorlórepülést.

A Tornadók csütörtökön érkeztek meg az észak-afganisztáni Mazari-Sarifban kialakított új bázisukra, amelyen a felderítő misszió keretében a Tornadók mellett kétszáz német katona szolgál.

A hat német repülőgép segítségével a NATO-erők légi felvételeket birtokába juthatnak a fanatikus muzulmán táliboknak a közép-ázsiai ország déli részén és a Pakisztánnal határos térségében kialakított állásairól. A gépek olyan polgári célpontok felett is végeznek majd megfigyelő repüléseket, amelyeket a (hatalmuktól 2001 végén megfosztott, azóta az Egyesült Államok támogatását élvező kabuli kormány ellen lázadó) tálibok célpontként kiszemelhetnek maguknak, harci cselekményekben azonban közvetlenül nem vesznek részt.

Németország - az ISAF-ba katonákat küldő más országok sürgetése dacára - ennél nagyobb mértékben nem hajlandó részt venni a dél-afganisztáni hadműveletekben. Német katonák vezetik viszont az Afganisztán északi részén állomásozó ISAF-alakulatokat, a közép-ázsiai ország e térségében csaknem háromezer fős német alakulat szolgál.