Már 30 halott van az algériai robbantássorozatban

Vágólapra másolva!
Már 30 halálos áldozata van a szerdai algíri robbantássorozatnak. Az egyik, autóba rejtett pokolgép a miniszterelnöki hivatalelőtt robbant Algéria fővárosában, 22-en meghaltak. Egy külvárosi robbantás 8 életet követelt. Eddig senki sem vállalta a támadások elkövetését.
Vágólapra másolva!

Már 30 halálos áldozata van a szerdai algíri robbantássorozatban, amelynek egyik célpontja a kormányfői hivatal volt. A kormányfői hivatal előtti robbantásban 22-en haltak meg, és 32-en megsebesültek.

A másik merényletet Algír keleti részén, a nemzetközi repülőtér közelében, Bab Ezzouarnál követték el, itt egy rendőrőrsnél robbantottak. Nyolcan vesztették életüket, és legalább 50-en megsebesültek.

A kormányfői hivatal előtt egy kiégett autóroncs látható - jelentette az APS algériai hírügynökség. A detonáció hat emeletben okozott súlyos károkat: az emeletek egy része leszakadt, a külső vaskapu pedig meghajlott. A robbantást követően mentősök siettek az épületbe, hogy ellássák az üvegszilánkoktól és a törmeléktől megsérült hivatalnokokat.

A rendőrök lezárták a környéket. A robbanás olyan hangos volt, hogy helybeliek még 10 kilométerre is hallották. A kormányfői hivatalban találhatók a belügyminiszter irodái is.

Még senki sem vállalta

Abdelaziz Belkhadem algériai miniszterelnök - aki nem sérült meg a robbantásban - gyáva bűncselekménynek nevezte a merényleteket. "Ez bűncselekmény, gyávaság. Csakis így lehet jellemezni" - mondta Belkhadem az algériai rádióban. "Amikor az algériai nép nemzeti megbékélést szeretne, és kinyújtja kezét, ezek a bűncselekmények történnek" - tette hozzá.

A merényletek elkövetését eddig még senki sem vállalta. Az erőszakos cselekmények száma azonban folyamatosan nő Algériában azóta, hogy a fő iszlamista csoport, az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) januárban nevet váltott, és felvette az Al-Kaida Szervezet az Iszlámista Magrebban nevet. Március 3-án egy orosz vállalat buszát robbantották fel, egy orosz mérnök és három algériai meghalt - emlékeztet az AP hírügynökség.

Az algériai felkelés 1992-ben robbant ki, amikor a hadsereg elhalasztotta a parlamenti választást, amelyet - az előrejelzések szerint - az iszlamista párt nyert volna. Azóta a kormány becslései szerint 200 ezer civil, katona és iszlamista harcos vesztette életét az összecsapásokban és merényletekben. Az algériai kormány legutóbb augusztusban hirdetett amnesztiát az iszlamistáknak, cserébe a fegyverletételért, miközben a hadsereg a militánsok búvóhelyeit igyekezett felszámolni a hegyekben.