Olcsó gázzal édesgeti magához a briteket a Gazprom

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniát is célba vette az orosz Gazprom, amely ismert cégeknek és épületeknek szolgáltatott árammal akarja növelni befolyását - írja a Guardian. A Gazpromtól veszi már az áramot a londoni City Point torony, és a York Minster katedrális is. A cég brit ügyfeleinek száma megháromszorozódott az elmúlt évben, de a Gazprom továbbra is egy nagy energiacégre feni a fogát.
Vágólapra másolva!

Az orosz Gazprom elszántan igyekszik növelni nagy-britanniai befolyását azzal, hogy ismert épületek áramellátására szerződik - írja a Guardian. A Gazprom, kedvező áron biztosít áramot a híres Headingley-i krikett pálya, a Chez Gerard étteremlánc, és a Bhs üzletlánc számára is, de az energiaipari óriás szeretné megszerezni a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) ellátásának jogát is.

Ambíciók

A cég jelenlegi brit piaci részesedése 2 százalék, ezt 2010-ig 10 százalékosra akarja növelni. A Gazprom tavaly felvásárolta a Pennine Natural Gas-t, és ügyfélkörét azóta háromszorosára növelte. A Guardiannek adott interjúban a Gazprom megerősítette: továbbra sem tettek le arról, hogy stratégiainak számító, brit energiaszolgáltató nagyvállalatot - például a British Gast - vásároljanak fel.

A Gazprom - amelynek elnöke Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök-helyettes - megerősítette nagy-britanniai lobbitevékenységét is, miután alkalmazásba vette azt a Philip Dewhurstöt, aki korábban sikeresen elnyerte a kormányzó brit Munkáspárt támogatását új atomerőművek építéséhez.

Nyugtalanság

A lap szerint a Gazprom ambíciói nyugtalanságot keltettek, mert Nagy-Britanniában attól tartanak, hogy a vállalat Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai eszköze, amelyen keresztül nagyobb befolyásra törekszik Európában. Andrew Bainbridge, a brit nagy energiafelhasználók tanácsának elnöke szerint a Gazpromtól továbbra is sokan tartanak, és nem bíznak benne Putyin elnökkel való kapcsolata miatt. "Nagy a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy miként üzletel a Gazprom" - mondta Bainbridge.

Németország gázszükségleteinek 40, Szlovákia 100 százalékát vásárolja Oroszországtól. A lap emlékeztet: Európában sokan aggódnak amiatt, hogy a kontinens túlzott függésbe kerülhet, és így könnyen Oroszország túszává eshet, mint az Ukrajna esetében is történt 2006. januárjában. Akkor egy gázárvita miatt Oroszország leállította a gázszállítást.

Kemény rivális

A brit riválisok is aggódnak a Gazprom felbukkanása miatt. A közelmúltban a Gazprom megszerezte a brit-holland Shell jövedelmezőnek ígérkező gázüzletét a Szahalin-szigeten, miután a Shellt azzal vádolta az orosz állam, hogy környezetvédelmi előírásokat sértett meg. Hasonló támadás érte a szintén brit BP-t is a szibériai Kovjkta mezőjével kapcsolatban. Emellett a cég aggódik, hogy a Kreml fel akarja vásárolni a helyi TNK-BP vállalat 50 százalékos részvénycsomagját, amely jelenleg orosz magánbefektetők kezében van.