Halálhírét keltik az elrabolt gázai BBC tudósítónak

Vágólapra másolva!
Egy eddig ismeretlen palesztin csoport azt állítja, hogy megölte a BBC brit televízió több mint egy hónapja elrabolt gázai tudósítóját, Alan Johnstont, hogy úgymond nyomatékot adjon az izraeli fogságban lévő palesztin foglyok elengedésére vonatkozó követelésüknek. A hírügynökségekhez eljuttatott közlemény hitelességét azonban a palesztin belügyminisztérium és a BBC szerint egyelőre semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
Vágólapra másolva!

A március 12-én elrabolt televíziós újságíró, Alan Johnston állítólagos megölését a Tauhíd és Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) Brigádjai nevű csoport vállalta, mindenféle bizonyíték mellékelése nélkül. Ez a szervezet eddig ismeretlen volt a Gázai övezetben, de másutt a Közel-Keleten már jelentkeztek ilyen nevű, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel összefüggésbe hozott szervezetek.

A BBC "mélységes aggodalmának" adott hangot, de hangsúlyozták, hogy független forrásból egyelőre nem sikerült megerősíteni a hírt. Hasonlóan nyilatkozott a Palesztin Hatóság és a brit Külügyminisztérium is.

A skót származású Johnston a leghosszabb ideje eltűnt külföldi Gázában, s elrablása óta senki nem jelentkezett semmiféle követeléssel. Ő volt az utolsó állandó külföldi tudósító a Gázai övezetben, ahol másfél év alatt több mint tucatnyi külföldi újságírót, illetve segélymunkást raboltak el pénzéhes, illetve álláslehetőséget követelő banditák. Johnstont mindössze néhány héttel hároméves kiküldetésének lejárta előtt hurcolták el. Az eddigi elraboltak mind kiszabadultak, a legtöbben órákkal vagy napokkal az eltűnésük után.

Johnston kiszabadításának sürgetésére a palesztin újságírók többször is sztrájkot tartottak, és tüntetéseket szerveztek. A BBC csütörtökön tartott akciója során a brit közszolgálati televízió - példátlan módon - közös adásban a CNN-nel, az al-Dzsazírával és a Sky News-zal sürgette az újságíró szabadon bocsátását. Egy internetes petíción 30 ezer aláírás gyűlt össze kiszabadulásáért. A 44 éves Johnston 1991-ben kezdett a BBC Világszolgálatánál dolgozni, és az azóta eltelt 16 évből nyolcat tudósítóként dolgozott például Afganisztánban és Üzbegisztánban is.

MTI/[origo]