Öt palesztint lőttek le izraeli katonák Ciszjordániában

Vágólapra másolva!
Három palesztin fegyverest lőttek le izraeli katonák szombaton a ciszjordániai Dzsenínben és térségében, ugyanott egy palesztin rendőr és később egy fiatal palesztin lány is halálos lövést kapott - közölték helyi biztonsági és kórházi forrásból.
Vágólapra másolva!

A palesztin források szerint az izraeli hadsereg egyik különleges egysége tüzet nyitott a gépkocsira, amelyben a Fatahhoz kötődő radikális al-Aksza Mártírjainak Brigádjai két aktivistája és az iszlamista szélsőséges Iszlám Dzsihád egy tagja utazott. Ketten a helyszínen, harmadikuk a kórházban halt bele súlyos sebesülésébe.

Az izraeli hadsereg szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az észak-ciszjordániai város térségében egy álcázott egység hajtott végre - közelebbről nem részletezett - műveletet, amikor észrevették és azonosították a három palesztin fegyverest, akik rájuk lőttek. Az egység ezután viszonozta a tüzet és megerősítette, hogy mindhárom palesztint eltalálták - tette hozzá a szóvivő.

A délelőtt folyamán egy 23 éves palesztin rendőr halálát okozta izraeli lövedék egy Dzsenínhez közeli faluban végrehajtott izraeli katonai akció során, miután a katonákat támadás érte - tájékoztatott az izraeli hadsereg.

Szombat este szintén Dzsenínben egy 17 éves palesztin lány vesztette életét, miután eltalálta több izraeli lövedék.

A palesztin népfelkelés, az intifáda kitörése, 2000 szeptembere óta a francia hírügynökség összesítése alapján 5664-en vesztették életüket izraeli-palesztin erőszakcselekményekben, az áldozatok nagy többsége palesztin.