Emberrablók várják Irakban Harry herceget

Vágólapra másolva!
Egy brit lap értesülései szerint az iraki ellenállók már készülnek arra, hogy egységével hamarosan az országba érkezik Herry herceg, Károly trónörökös és a hajdani Diana hercegnő másodszülött fia. A síita lázadók állítólag meg akarják öni, míg a szunniták fogjul ejtenék, hogy túszként használják.
Vágólapra másolva!

Részletes emberrablási és merénylettervekkel várják az iraki milíciák Harry herceget, a brit trón harmadik számú várományosát, akit egységével együtt hamarosan a dél-iraki hadszíntérre vezényelnek - írta a The Observer. A legnagyobb vasárnapi baloldali brit lap értesülése szerint a felkelőcsoportoknak informátoraik vannak a dél-iraki brit támaszpontokon, és ezeket utasították, hogy kövessék nyomon a várhatóan májusban Irakba érkező Harry egységének mozgását.

A londoni védelmi minisztérium már februárban hivatalosan bejelentette, hogy Harry herceg, Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia - aki tavaly végezte el az első számú brit katonai akadémia, a Sandhurst tisztképzőjét - hathónapos iraki bevetésre indul. Az idén 23 éves Harry alakulata - az udvari lovasság Blues and Royals nevű elit ezrede - az előre tervezett haderőcsere keretében, hazatérő egységeket váltva indul az iraki szolgálatra.

A The Observer vasárnapi értesülése szerint a dél-iraki milíciák vezetői már ki is osztották Harry fotóját a térségben működő fő felkelőegységek tagjainak. A síita fegyveres csoportok mesterlövészei utasításba kapták, hogy keressék és vegyék célba a herceget, a szunnita lázadók ugyanakkor el akarják fogni és túszként akarják fogva tartani Harryt, hogy majd foglyok elengedését és a brit erők kivonását követeljék szabadságáért.

Az egyik, a lap által idézett milíciavezér szerint Harrynek lehetetlen lesz elkerülnie, hogy felfedezzék, mivel arcát az irakiak jobban ismerik, mint "a világhírű futballistákét, például Zidane-ét vagy Ronaldinhoét". Harry, aki apja, valamint 25 éves bátyja, Vilmos herceg után a harmadik a brit trónutódlási sorrendben, jelenleg hadnagyként szolgálja az országot és saját nagymamáját, vagyis II. Erzsébet királynőt, a brit hadsereg főparancsnokát.

A herceg - aki egyenes ági trónörökösként, Károlyhoz és Vilmoshoz hasonlóan a walesi hercegi rang birtokosa, hadseregbeli megszólítása pedig Wales hadnagy - már kadétként világossá tette, hogy nem fog eltűrni magával szemben semmiféle kivételezést, és ha alakulata frontszolgálatra megy, megy ő is. "Nem azért szenvedtem végig Sandhurstöt, hogy itthon ücsörögjek, amíg a fiúk az életüket kockáztatják" - mondta egy sokat idézett nyilatkozatában.

A királyi sarj háborús bevetéséről hónapokig folyt a vita a brit hadsereg parancsnoki szintjein. A fő ellenérv - a herceg személyes biztonsága mellett - az volt, hogy a brit trón várományosának mint lehetséges célpontnak a jelenléte jó eséllyel alakulatára irányítaná a felkelők és az öngyilkos merénylők figyelmét. Wales hadnagy azonban állítólag még azt is kilátásba helyezte elöljáróinak, hogy leszerel, ha nem engedik meg neki a frontszolgálatot.

Negyedszázada ő lesz az első a királyi családból, aki tényleges frontszolgálatot teljesít háborús övezetben. András yorki herceg - Harry apjának, Károly trónörökösnek az öccse, a királynő másodszülött fia - az 1982-es falklandi háborúban szerzett általános megbecsülést azzal, hogy veszélyes harctéri bevetéseken vett részt a brit hadsereg helikopterpilótájaként.