Kuba Teherán mellett áll nukleáris ügyekben

Vágólapra másolva!
Raúl Castro ideiglenes kubai államfő Havannában fogadta Manusehr Mottaki iráni külügyminisztert, akivel megegyeztek, hogy elmélyítik és politikai szintre emelik a két ország kapcsolatait - számolt be róla kedden a Granma című hivatalos kubai napilap.
Vágólapra másolva!

A két vezető "áttekintette a kétoldalú kapcsolatok fejlődését, és megállapodott a gazdasági kapcsolatok további elmélyítésében azzal, hogy az együttműködést a politikai kapcsolatok szintjére emelik" - írta a lap.

Előzőleg, Manusehr Mottaki és kubai vendéglátója, Felipe Pérez Roque külügyminiszter találkozóján Havanna "szolidaritásáról" biztosította Iránt nukleáris kérdésekben a ránehezedő "nyomással és zsarolással" szemben.

"Elítéljük az Irán ellen irányuló nyomásgyakorlást, zsarolást és fenyegetést, és határozott szolidaritásunkat fejezzük ki az iráni néppel" - jelentette ki a kubai diplomácia vezetője, támogatásáról biztosítva "az iráni nép jogát arra, hogy a nukleáris energia békés célú felhasználását célzó programot hajtson végre" és "kidolgozza a nukleáris üzemanyag (előállításának) teljes folyamatát".

Raúl Castro és az iráni külügyminiszter abban is egyetértettek, hogy növelni kell az el nem kötelezett országok mozgalmának szerepét. (A mozgalom tavaly szeptemberi havannai értekezlete óta Kuba tölti be a soros elnöki tisztet.)

A Havannába vasárnap este érkezett Manusehr Mottaki előzőleg Venezuelában járt, ahol kétnapos látogatása alatt több együttműködési megállapodást írt alá.