Eltolódhat a Juscsenko által kiírt új szavazás

Vágólapra másolva!
Mégse lesz előrehozott választás Ukrajnában május végén - döntött az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság. A szavazást Viktor Juscsenko elnök írta ki, amikor április elején feloszlatta a parlamentet, hogy elejét vegye ellenlábasa, Viktor Janukovics kormányfő pártja alkotmánymódosító terveinek.
Vágólapra másolva!

Az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság döntése szerint nem tarthatók meg május 27-én a Viktor Juscsenko elnök által kiírt, előre hozott választások - ismertette a testület határozatát Olekszandr Lavrinovics ukrán igazságügyi miniszter szerdán, Kijevben. A kormányülés után megtartott sajtótájékoztatón a miniszter közölte: a bíróság egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy a megjelölt időpontig nem lehet életre hívni a körzeti választási bizottságokat. A döntés ellen nem lehet fellebbezni - hangoztatta.

Szavaiból kiderült ugyanakkor, hogy az alkotmánybíróság ennek ellenére még hozhat később olyan döntést, hogy helyes és alkotmányos volt Juscsenko rendelete az előrehozott választásokról, ám akkor új időpontot kell kitűzni, s gondoskodni kell arról, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően, minden határidő megtartásával lehessen megrendezni a választásokat. Egy ukrán parlamenti forrás szerint a kormányzó (oroszbarát) kormánykoalíció és a (Nyugat-barát) Juscsenko elnökhöz közel álló ellenzéki erők szerdán magas szintű konzultációt tartanak Kijevben a belpolitikai válság megoldásáról.

Juscsenko április 2-án oszlatta fel a parlamentet, és előrehozott választásokat írt ki. Az elnök azt állította, hogy Janukovics pártja képviselőket csábított át az elnök támogatói közül. Ha a Janukovicsék jelenleg 260 fős kormánytöbbsége 300 fősre növekedne, akkor pedig már az ellenzék támogatása nélkül is meg tudnák szavazni az alkotmány módosítását, ami véget vethetne az elnöki vétó rendszerének, azaz Juscsenko minden tényleges hatalmát elvesztené.

MTI/[origo]