"Valahol kell még két hét" - interjú Gyurcsány Ferenccel

Vágólapra másolva!
Már nem olyan szigorú kormányával szemben, mint amilyennek két hónapja mutatta magát, de nem aggódik a reformokért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Gázügyben és az egészségbiztosítási rendszer átalakításában még nem tudja, mi lenne a jó megoldás, viszont az eddiginél több egyeztetést szeretne mindenről. Az [origo] egynapos római látogatásán kérdezte Gyurcsány Ferencet. Száguldás, magyar fricska és interjú a miniszterelnökkel, kutyafuttában.
Vágólapra másolva!

Fickósak a római motoros rendőrök. Nyomulnak a nagydarab, kék BMW-ken, kiállnak a nyeregből, fütyülnek, lesöpörnek mindenkit az útról. Nem egyszerű dolog abban a városban, ahol nincs olyan nap, hogy reggel és délután ne állna be teljesen a dugóktól az összes út jó pár órára. Itt sokszor még a szirénázó mentő is csak küszködve jut át.

Fel is csillant a szemünk, amikor megláttuk kedd reggel, hogy az egynapos látogatására érkező Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konvoját két nyalka motoros vezeti. Innentől kezdve nem volt mese, ha valahová együtt ment a delegációval a sajtónak fenntartott kocsi, gond nélkül szeltük át a római dugót. Bámultak a járókelők.

Buon giorno!

Gyurcsány programja feszített száguldásnak indult. Kocsiból ki - 10 perc a kisszámú magyar küldöttséggel - rövid történelemóra - kocsiba be - padlógáz az elnöki palotáig. A program csúszott vagy egy órát - elnök helyett belváros - pénzdobás a Trevi-kútba - tapsoló turisták - napsütés - kellemes római délelőtt - állítólag, ebből ugyanis semmit nem láttunk.

Aztán fél óra az elnöki palotában - kézfogás Giorgio Napoletano államfővel - egy kiállítás - Rodin: A gondolkodó - Magányos cédrus - kocsiba be - Piazza Navonára le - újabb holtidő - kis semmittevés - laza séta - 20-30 perc lötyögés - kocsiba be - Chigi-palota - megbeszélés Romano Prodi miniszterelnökkel.

A tárgyalást követő közös sajtótájékoztatót láthatóan nagyon élvezte Gyurcsány Ferenc. Viccel indított, a Tokaji aszú nevének használata körüli botránnyal fricskázta a mosolygó Prodit. Utána pedig a Reuters mutatós tudósítónőjének köszönt oda szemérmesen mosolyogva és folyamatosan illegve-billegve, hogy buon giorno!

Belement

Délután a magyar követségen bő félórás interjút készített a magyar miniszterelnökkel egy olasz tévécsatorna és a legnagyobb olasz napilap, a Repubblica. Aztán a szokásos program: kocsiba be - sikátorban száguldozás, centizés - kocsiból ki - tetőre fel - Róma megnéz - 10 perc a magyar akadémia igazgatójával - másik 10 a küldöttséget kísérő újságírókkal, laza csevegés arról, hogy akkor most mi lesz a gázzal és európai szövetségeseinkkel, többnyire diktafon és tét nélkül.

Ezután szakított némi időt az [origo] kérdéseire is a kormányfő. Ha kíváncsi, hogyan magyarázta Molnár Lajos távozását, a minisztériumok késlekedését és a gázügyet, akkor kattintson a következő oldalra!

Nem egészen 7,5 perce maradt ránk Gyurcsánynak hazaindulása előtt, a látogatás reggelén kért interjúra. Hogy mi fér bele ennyi időbe? Diktafon bekapcsol - hat kérdés, hat válasz - mikor kezdett volna a dolog érdekessé válni Gál J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke sürgetően felállt - még négy nyúlfarknyi kérdés, még négy nyúlfarknyi válasz. Utána viszont nem volt irgalom: kocsiba be - repülőtérre el és Gyurcsány konvoját elnyelte a római forgalom.