Mexikóváros törvényesítette az abortuszt

Vágólapra másolva!
Legalizálta kedden Mexikó fővárosa a művi terhesség-megszakítást, dacolva a katolikus egyházzal, amely kiátkozással fenyegette meg a politikusokat.
Vágólapra másolva!

A mexikóvárosi közgyűlés 46-19 arányban fogadta el a baloldal által kezdeményezett törvénymódosítást, lehetővé téve a nőknek a terhesség megszakítását az első három hónapban akkor is, ha az anya egészsége nincs veszélyben. Az eddigi szabályozás szerint csak három esetben volt engedélyezett a beavatkozás: ha a nem kívánt terhesség nemi erőszak következménye, a magzat előrelátható súlyos születési rendellenessége esetén, valamint ha az anya élete volt veszélyben.

A módosítás az után lép életbe, hogy Mexikóváros - baloldali - főpolgármestere azt aláírja. Az ellenzők máris közölték: a legfelsőbb bíróságon támadják meg a jogszabályt.

A szavazást megelőző országos méretű vita megosztotta Mexikót. XVI. Benedek pápa múlt heti levelében az előterjesztéssel való szembenállásra sürgette a közép-amerikai ország püspökeit. Egyházi vezetők kiátkozással fenyegették meg az abortusztilalom feloldását megszavazó balos mexikóvárosi képviselőket, akiknek többsége a Demokratikus Forradalmi Párt (PRD) politikusa.

A mexikóvárosi közgyűlés épülete előtt rohamrendőrök tartották egymástól távol az abortuszellenes és az abortuszpárti tüntetőket. A törvénymódosítás mellett kiállók - akiknek aránya a liberális felfogású fővárosban meghaladja az országos átlagot - a vitában azzal érveltek, hogy évente kétezer - nagyobbrészt nincstelen - nő hal meg Mexikóban titokban, nem megfelelő higiéniai körülmények között elvégzett abortuszműtétekben, amelyek számát egy helyi nem kormányzati szervezet évi 100 ezerre becsülte.

Egész Latin-Amerikában - ahol a katolikus egyháznak erős a befolyása - Guyanát és az Egyesült Államok teljes önkormányzattal rendelkező társult államát, Puerto Ricót leszámítva csak Kubában engedélyezett a művi vetélés a nő szabad elhatározása alapján.