Vádat emeltek a 15 évesen elfogott guantanamói fogoly ellen

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is megtörtént a vádemelés kedden egy a guantánamói börtöntáborban fogva tartott kanadai állampolgár ügyében. A fiatalembert öt éve, 15 évesen fogtak el Afganisztánban.
Vágólapra másolva!

Omar Hadrt gyilkossággal és emberölési kísérlettel vádolják, továbbá azzal, hogy együttműködött az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal. Ha bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.

A vádirat szerint Hadr 2002-ben Afganisztánban kézigránáttal megölte az amerikai haderő egy őrmesterét, ezen kívül figyelte az amerikai katonai menetoszlopokat, s robbanószerkezeteket helyezett el az útjukban.