Cáfolták, hogy Blair május elsején távozna

Vágólapra másolva!
A brit kormány cáfolta, hogy május elsején bejelentené távozását Tony Blair miniszterelnök. Az egyébként már régóta lebegtetett távozással várhatóan mindenképp megvárja a helyi választásokat.
Vágólapra másolva!

A Daily Telegraph nevű konzervatív brit napilap számolt be arról, hogy információi szerint jövő héten bejelentheti távozását a kormányzó brit Munkáspárt éléről Tony Blair miniszterelnök, így próbálva javítani pártja esélyeit a csütörtöki részleges helyhatósági és tartományi törvényhozási választásokon.

A bejelentéssel ugyanakkor Blair miniszterelnöki tisztsége is azonnal ügyvezető jellegűvé válna az utód megválasztásáig, mivel a brit alkotmányos szokásjog alapján a kormányfő és a kormánypárt alsóházi vezére mindig ugyanaz a személy.

A legnagyobb konzervatív brit napilap szerint Blair akár már kedden - a Labour hatalomra kerülésének tizedik évfordulóján, két nappal a Munkáspárt számára minden előrejelzés alapján súlyos veszteségeket ígérő helyi választások előtt - lemondhat.

Blair hivatala ugyanakkor cáfolta a hírt, hogy május elsején jelentené be távozását a miniszterelnök. Maga Blair nem kívánta kommentálni a lapértesülést. Távozása után utóda várhatóan a jelenlegi pénzügyminiszter, Gordon Brown lesz, bár vannak a párton belül többen, akik megkörnyékeztek már kormánytagokat is, hogy pályázzanak a posztra.

[origo]/MTI