Kisebb földrengést észleltek Angliában

Vágólapra másolva!
Házfalak repedtek meg szombat délelőtt Anglia déli részén, amikor megmozdult a föld. Bár a gyenge földrengés epicentruma a csalagút közelében volt, a földmozgás nem okozott fennakadást a vonatközlekedésben.
Vágólapra másolva!

Mérsékelt erejű földrengést észleltek szombaton reggel Anglia délkeleti részén. A kenti tűzoltóság közlése szerint "száznál több" bejelentés érkezett szerkezeti károkról, főleg kéményomlásokról, falak megrepedéséről. A helyi tűzoltóparancsnok a BBC-nek elmondta: olyan bejelentés is érkezett, amely szerint emberek rekedtek romok között, de ilyen esettel a kivonuló egységek végül nem találkoztak.

Több ezer otthonban ugyanakkor megszűnt az áramszolgáltatás Dover és Folkestone - a két legnagyobb kompkikötő - környékén. Néhány helyről pedig szivárgó gázról tett bejelentést a lakosság, emiatt több lakókörzetben kiürítést rendeltek el.

Ilyen kisebb földrengések minden évben ezerszám történnek szerte a világban, de Angliában nagyon ritkák a földmozgások. A Kent grófságbeli Ashford térségében, a csatornaalagút bejárata közelében volt a rengés epicentruma, de - mint az Eurostar brit közlekedési vállalat, a London-Párizs-Brüsszel vasúti járatok üzemeltetője közölte - a földmozgás nem okozott fennakadást a "csalagúton" át haladó vonatok közlekedésében. Kent közvetlenül határos Londonnal, és a brit fővárost kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül kettő - Stansted és Gatwick - viszonylag közel fekszik a földrengéstől érintett térséghez, fennakadást azonban a légi forgalomban sem jelentettek.

A kenti földrengés energiájáról valamelyest eltérő szakvéleményeket adott az amerikai és a brit szeizmológiai figyelőszolgálat. Az előbbi illetékese a BBC-nek nyilatkozva a Richter-skála beosztásán 4,7-esre tette a földmozgás erejét, az utóbbi szerint "legalább" 4,3-es volt a felszabadult energia szintje. A néhány másodperces rengést helyi idő szerint reggel 8 óra 18 perckor - közép-európai idő szerint 9 óra 18 perckor - észlelték, és gyakorlatilag egész Délkelet-Angliában érezhető volt, a Londontól északkeletre lévő Essex grófságtól a déli Surrey-ig.