[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport Európai Unió Kína háborús bűnök Fotó
100
90

Előrehozott választást kér a török kormányfő

MTI|2007. 05. 01., 19:54|Utolsó módosítás:2007. 05. 01., 23:11|

Már nyár közepén előrehozott parlamenti választásokat tartana a török kormányfő, miután az parlament nem volt képes új államfőt választani pénteken. Az alkotmánybíróság kedden érvénytelenítette a török államfőválasztás első fordulóját, ugyanis a szavazáson nem jelent meg az érvényességhez elegendő számú képviselő.

JÁTSSZ ONLINE!

A török alkotmánybíróság kedden érvénytelenítette a parlamentben pénteken eredménytelenül megtartott elnökválasztást. A választás első fordulóján ugyanis az egyetlen jelölt, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által indított Abdullah Gül külügyminiszter nem kapta meg a szükséges támogatást, ráadásul a parlamentben nem is volt jelen a szavazás érvényességéhez szükséges létszám.

Az alkotmánybírák megfellebbezhetetlen döntése után a török kormány előbb azt közölte, hogy a szerdai megismételt szavazáson újra eredeti jelöltjét, Abdullah Gült indítja az elnöki címért. Kedden délután Gül ugyanakkor már azt mondta, hogy a lehető leghamarabb új választásokat kell kiírni Törökországban, ha nem választják meg őt elnöknek a megismételt első fordulóban.

Este aztán Recep Tayyip Erdogan kormányfő bejelentette: kérni fogja a parlamentet, hogy június 24-re vagy július 1-re tűzze ki az előre hozott parlamenti választásokat. Erdogan emellett alkotmánymódosítást is szorgalmazott, amelynek értelmében a jövőben nem a parlament, hanem a nép választaná meg az államfőt. Törökországban egyébként november 2-án lenne esedékes az új parlamenti választás.

A török államfőválasztáson pénteken Abdullah Gülre 357 képviselő voksolt, megválasztásához az 550 tagú testületben 367 szavazat kellett volna. Az alkotmánybíróságot ezután kereste meg a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP), hogy érvénytelenítse a fordulót, mivel azon nem jelent meg a képviselők kétharmada. A szekuláris állam meggyőződéses hívének számító CHP ugyanis minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy az iszlamista kormány kezébe kerüljön az államelnöki poszt is.

(MTI)

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Marco Longari Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
    Forrás: AFP Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
    Forrás: AFP/Sergio Hernandez Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban? Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
    Forrás: AFP Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Halott szavazók, élő sebek A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Mosógép AEG L 87680 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - A-40% fogyasztás, 8 kg. töltet, inverter motor, Silent System Plus, LCD kijelző, centrifuga max.: 1600 ford./perc...
179.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »