Dicstelen vége lehet Blair utolsó választásának

Vágólapra másolva!
Utoljára mondhat véleményt az éppen 10 éve hatalomra került és távozását várhatóan a jövő héten bejelentő Tony Blair brit miniszterelnökről 39 millió választó: Skóciában és Walesben parlamenti és önkormányzati, Angliában - Londont kivéve - önkormányzati választásokat tartanak. Ironikus módon Blair Munkáspártja abban a skót és walesi parlamentben veszítheti el a többséget, amelyeket ő hívott életre.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön tíz éve magabiztosan és tele becsvággyal lépett hivatalba Tony Blair mint az első munkáspárti politikus, aki 18 év után miniszterelnökként léphette át a Downing Street 10. kapuját. Tíz évvel később, a távozását várhatóan jövő héten bejelentő Blair azért küzd, hogy utolsó választási megmérettetésén minimalizálja a Munkáspárt veszteségeit.

A brit szavazók Skóciában és Walesben a Blair-kormány által létrehozott parlament és a helyi önkormányzatok képviselőiről dönthetnek, Angliában pedig London kivételével az önkormányzatokról. A Munkáspárt idegesebben várja a csütörtöki voksolás eredményeit, mint 1997 óta bármelyik időközi választást - írja a Guardian.

A Munkáspárt fej fej mellett küzd a nacionalistákkal Skóciában, és elveszítheti többségét a walesi törvényhozásban is, bár így is a legnagyobb párt maradhat a testületben. Angliában pedig 3-600 önkormányzati képviselői helyet veszíthet. "Nem emlékszem olyan helyi választásokra, amelyen kevésbé voltam biztos abban, hogy mi fog történni" - idézett egy munkáspárti képviselőt a Guardian.

Jönnek a toryk

A felmérések szerint a Munkáspárt jelentős veszteségeket könyvelhet majd el a Konzervatív Párttal szemben. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a konzervatívok áprilisban már 12 hónapja vezették a népszerűségi listákat, ami legutóbb Margaret Thatcher kormányzása idején fordult elő az 1980-as években.

David Cameron, az ellenzéki Konzervatív Párt elnöke számára fontos kérdés, hogy vezetésével a párt képes lesz-e északon is előretörni. A Liberális Demokraták nem túl jelentős előretörésre számítanak Walesben, Skóciában és Angliában is. A brit lapok szerint a kisebb pártok - Zöldek, Brit Nemzeti Párt - újabb képviselői helyekhez juthatnak az önkormányzatokban. Az első eredmények közép-európai idő szerint 23 óra körül várhatók.