Fixi-érzés, amitől "becsokizol a gatyádba"

Miért jó, ha nincs fék a biciklin? És hogyan lehet így megállni? Egyáltalán meg kell állni? Bár Magyarországon még nem sokan hajtanak ilyeneket közutakon, New Yorkban már új divathullámról beszélnek és szépen lassan itthon is terjed az örökhajtós bicikli. Meg a vele járó életérzés: a mentális kerékpározás.

Tökéletes láncvonal

"Még mindig úgy érzem, hogy az áttételek csak negyvenöt felettieknek valók. Hát nem jobb az izmok erejével diadalmaskodni, mint valami mesterséges váltó szerkezet segítségével? Egyre puhányabbak vagyunk ... ezért nekem mindig örökhajtós kerékpárt adjatok!"
Henri Desgrange

Az utóbbi időben gyakran bele lehet futni a fenti idézetbe az interneten, ha valaki örökhajtós kerékpárokkal kapcsolatban keresgél. Jóllehet az ötlet nem tőle származott, mégis a Tour de France kerékpáros körverseny egyik alapító atyjának tartják Henri Desgrange-t, aki 1902-ben írta le ezeket a szavakat az általa szerkesztett L'Auto című francia sportmagazinban - a mai L'Equipe elődjében.

A kerékpárversenyzőként induló - a világ első egy órás pályakerékpáros csúcsát felállító - Desgrange a szerkesztés mellett rendszeresen írt is a Tour de France-t 1903-ban, példányszámnövelés céljából elindító lapba. "Piszkos láb" című rovatában egyebek mellett az általa az egészséges élet alapelemének tekintett mozgásra biztatta az olvasókat. Maga is sportos életet élt. "Szenvedj és izzadj!" - volt az alapelve a visszaemlékezések szerint, naponta legalább egy órát futott, majd gyakran ahogy volt, izzadtan ült le és lajstromozta a közeli velodromban tekerő kerépkárosokat.

Nincs pihenés

Felületesen szemlélve mai követői is a "szenvedj és izzadj" hitvallást követik. De ennél jóval többről van szó. Aki örökhajtós kerékpárra - közelmúltban elterjedt néven fixire - ül, lemond a sebességváltó jelentette kényelemről, és a lejtőket is ugyanazzal az áttétellel mássza meg, mint amivel síkon teker. Lemond a szabadonfutásról is, és vállalja, hogy ha haladni akar, mindig tekernie kell, nincs laza gurulás, és nincs pihenés a lábnak lejtőn lefelé sem.

Mégis egyre többen ülnek fixire világszerte. A New York Times Megállíthatalan (Unstoppable) címmel közölt cikket a múlt héten az örökhajtós kerékpárokról. Az amerikai lap szerint a velodromokból a közutakra a biciklis futárok által kivitt fixik szép lassan kilépnek a futár-szubkultúrából, hódító útra indulnak, és a fixizésből is a szörfözéshez, a BMX-hez vagy éppen a gördeszkázáshoz hasonló divatőrület lesz hamarosan.

A folyamatot jól jelzi, hogy brit kerékpáros blogokon terjedő információk szerint az egyik neves BMX-vázakat készítő cég utcai használatra optimalizált pályakerékpár-vázakat akar forgalomba hozni. Ráadásul szép számmal kínál számos vázépítő mester is aprólékosan kidolgozott, díszes, vagy a végletekig leegyszerűsített, fixinek való vázat az interneten - jó pénzért.

De mi is valójában az a fixi?

Az elnevezés az amerikai fixed gear, vagy a brit fixed wheel kifejezésből fakad. Mindkettő ugyanazt jelenti: örökhajtós kerékpár. Az örökhajtós kerékpárok fő jellemzője, hogy nincs a hátsó tengelyükön szabadonfutó mechanika, általában egy áttételük van (egy hátsó lánckerék). Ha a hátsó kerék forog, a pedálok is a megfelelő irányba forognak vele együtt, nem lehet vele úgy gurulni, hogy pihennek a lábak.

A direkt hajtás miatt ugyanakkor nem csak gyorsítani, hanem lassítani is lehet a hátsó kereket a pedálok visszafeszítésével. Ha valaki elég sokat gyakorolt, akkor lehet vele hátrefelé is menni, vagy éppen megállni úgy a kerékpárral, hogy a rajta ülő nem teszi le a lábát. Vállalkozó kedvű biciklisták trükkök egész garmadáját alkalmazzák, mint az alábbi videón is látható:

Az örökhajtós kerékpárok a kerékpárok legrégebbi típusainak számítanak, ám a közutakon hamar visszaszorították őket szabadonfutós társaik. Sokáig csak versenycélokra - pályakerékpáros versenyek, országúti versenyzők alapozó edzései, biciklis labdarúgó meccsek -, vagy szórakoztatásra - cirkuszi attrakciók, művészi kerékpározás - használták őket. Közúti elterjedésük az amerikai nagyvárosok - San Francisco, New York - kerékpáros futárjaihoz köthető: a napi munkában kitűnő partnereknek bizonyultak a fékek és váltómechanika néküli, ezért könnyű és kevés törődést igénylő, és legfőképpen olcsón fenntartható pályakerékpárok, amelyek ugyanakkor a tolvajok figyelmét sem keltették fel.

A futár-szubkultúrában hamar elterjedtek a fixik, és jóllehet nem ült minden futár egyből örökhajtós kerékpárra - Flow szerint például (aki ha épp nem a Bajnok utcai szervízben fűz nagy rutinnal kerekeket, Londonban futárkodik) a brit fővárosban dolgozó körülbelül 500 futárból 50-en fixiznek - számuk "erőteljesen növekvő". Itthon is több futár használ fixit, az [origo] által megkérdezettek körülbelül 15-20-ra tették a számukat a fővárosban. Magyarországon az ezredforduló környékén lett kedvelt munkaeszköz a futárok között az örökhajtós kerékpár.

Használatuk egyre népszerűbb a nem futárok, a kerékpáros ingázók körében is. Közülük sokakat vonz a biciklik letisztult egyszerűsége, vagy a trükkök, amiket meg lehet velük csinálni, esetleg csak mennek a divattal. A hazai internetes kerékpáros közösségekben is akadnak szép számmal. Gyakran hívják magukat némi öniróniával divatfiksziseknek.