Brémában az SPD maradt a legerősebbek párt

Vágólapra másolva!
Továbbra is a Német Szociáldemokrata Párt (SPD maradt a legerősebb párt a brémai parlamentben, megelőzve a kereszténydemokratákat, a vasárnap tartott tartományi választásokon azonban mindkét nagy párt jelentős számú szavazatot vesztett a négy évvel ezelőtti eredményhez képest.
Vágólapra másolva!

A késő esti részeredmények szerint - a szociáldemokraták a szavazatok 37,1 százalékát szerezték meg, míg a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a voksok 25,4 százalékához jutott. A négy évvel ezelőtti szavazási eredményhez képest jelentősen előretörtek a Zöldek, a párt a szavazatok 16,5 százalékát kapta, bejutott a Brémából és Bremerhavenből álló, önálló tartomány parlamentjébe, azaz a szenátusba a liberális FDP 5,8 százalékkal, s ezúttal először, mégpedig a voksok 8,6 százalékával a Baloldali Párt is. A sajátos választási rendszerből fakadóan - a nem hivatalos részeredmény szerint - a szélsőjobboldali Német Népi Unió (DVU) mellett egy másik szélsőjobboldali csoportosulás, az eddig alig ismert, úgynevezett BiW (Bürger in Wut) is bejuthat a szenátusba egyaránt egyetlen mandátummal. Minden korábbinál alacsonyabb volt ugyanakkor a részvétel, amely alig haladta meg az 58 százalékot.

A vasárnapi választások két igazi győztese ily módon a Zöldek pártja, amely Brémában eddigi legjobb szereplését könyvelhette el, továbbá a Baloldali Párt, amely első ízben jutott be egy nyugatnémet tartomány parlamentjébe.

A Németország legkisebb tartományában tartott szavazás tétje, hogy hatalom marad-e a két választókörzetből Brémából és a mintegy 60 kilométerrel északabbra fekvő Bremerhavenből álló, összesen alig több mint 660 ezer lakosú tartományt tizenkét éve irányító, szociáldemokrata-konzervatív koalíció, vagy pedig az SPD a Zöldekkel alakít kormányt.

Legutóbb 2003 májusában tartottak tartományi választásokat Brémában, akkor az SPD a voksok 42,3 százalékát szerezte meg, míg a CDU a szavazatok 29,8, a Zöldek pedig 12,8 százalékához jutott. Négy évvel ezelőtt 1-1 képviselővel jutott be még a 83 tagú brémai parlamentbe az FDP és a szélsőjobboldali DVU is.

Az esti előrejelzések szerint a vasárnapi voksolás eredményeként a 83 mandátumból az SPD 32, a CDU 22, a Zöldek 15, az FDP 5, a Baloldali Párt 7, a szélsőjobboldali DVU, valamint a BiW 1 képviselői helyhez juthat. Végeredmény kora hajnalra várható.

A Német Szociáldemokrata Párt elnöke, Kurt Beck jelentős győzelemként értékelte a brémai szociáldemokraták szereplését. Beck nem jelezte, hogy tartományi szinten marad-e az SPD és a CDU koalíciója.

Ronald Pofalla, a Német Kereszténydemokrata Unió főtitkára bírálta a brémai SPD-t, amiért a választási kampány során nem kötelezte el magát a koalíció folytatása mellett, s ezzel elbizonytalanította a szavazókat. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy tartományi szinten is marad az nagykoalíció, amely 2005 novembere óta irányítja az országot.

Értesülések szerint Brémában hétfőn kezdődnek meg a koalíciós tárgyalások. Egyelőre teljesen bizonytalan, hogy az SPD továbbra is CDU-val, vagy ezúttal először a Zöldekkel alakít kormányt. Megfigyelők mindazonáltal az eddigi koalíció folytatásának adnak nagyobb esélyt a súlyos gazdasági gondokkal küszködő tartományban.

Németországban idén egyedül Bréma az egyetlen tartomány, ahol helyi parlamenti választásokat tartottak. Politikai elemzők szerint a legfőbb országos tanulság az, hogy a szövetségi kormánykoalíciót alkotó, két nagy párt szavazatveszteséget könyvelhetett el, miközben előretörtek a kisebb pártok.