Irán teljes erőbedobással dúsít uránt

Vágólapra másolva!
Irán haladást ért el az urándúsítás terén, ilyen irányú tevékenysége nagyobb mértékű, mint valaha - jelezték a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelői, miután a múlt hét végén látogatást tettek a natanzi nukleáris központban. A jelenleg előállított urán még nem alkalmas atomfegyver készítéséhez, de az USA újabb ENSZ-szankciókat akar Teherán ellen.
Vágólapra másolva!

Minden korábbinál nagyobb mértékben dúsítanak uránt Iránban - mondta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). A New York Times keddi jelentése szerint a NAÜ ellenőrei azt tapasztalták az utolsó pillanatban bejelentett látogatásukon, hogy a központ mind az 1300 centrifugája teljes kapacitással termeli a dúsított uránt.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió azzal gyanúsítja Teheránt, hogy atomfegyverre akar szert tenni, s ebből a célból dúsít uránt. Irán tagadja a vádat, állítása szerint nukleáris programjának kizárólagos célja az energiatermelés.

A Natanzban jelenleg előállított dúsított urán nem alkalmas arra, hogy atomfegyverben használják, ahhoz további dúsításnak kellene alávetni. Atomerőművek fűtőanyagaként már az 5 százalékig dúsított urán is használható, nukleáris fegyverbe azonban legalább 90 százalékig dúsított urán kell.

Az Egyesült Államok ennek ellenére újabb szankciókat fog kérni Irán ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT), ha Irán a hét legfejlettebb ipari államot és Oroszországot tömörítő G8-ak júniusi csúcsértekezletéig nem szünteti be urándúsító tevékenységét - idézte a New York-i lap Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkárt. A BT már kétszer fogadott el szankciócsomagot Teherán ellen ez ügyben.

(MTI)