Merkelhez vezetett Sarkozy első útja

Vágólapra másolva!
Közvetlenül államfői beiktatását követően, szerda este első hivatalos látogatására Berlinbe érkezett Nicolas Sarkozy francia elnök. Berlinben rendkívüli gesztusként értékelik, hogy az új elnök első hivatalos látogatásán a német fővárosba érkezett.
Vágólapra másolva!

Sarkozyt katonai tiszteletadás mellett Angela Merkel német kancellár asszony fogadta kancellári hivatal udvarán. A két vezető rendkívül szívélyesen üdvözölte egymást, majd közösen elvonultak a díszszázad sorfala előtt.

Berlinben rendkívüli gesztusként értékelik, hogy Sarkozy rögtön beiktatása után a német fővárosba utazott. Az új francia elnök ezzel Merkel hasonló gesztusát viszonozta, a német kancellár 2005 novemberében, hivatali beiktatásának napján ugyancsak rövid látogatást tett Párizsban Sarkozy elődjénél, Jacques Chiracnál.

A tárgyalások kezdete előtt a német kancellár és a francia elnök külön-külön nyilatkozatban egyaránt hitet tett a két ország közötti barátság és együttműködés erősítése mellett. Mintegy ezt a szándékot is megerősítendő, a két vezető tegezte egymást.

Angela Merkel köszönetet mondott Sarkozynek a beiktatást követő látogatásért, hangsúlyozva, hogy kormánya ezt a szoros barátság jeleként értékeli. A kancellár asszony hangoztatta, hogy a hagyományos német-francia barátság talaján lehet tovább építkezni.

Merkelhez hasonlóan a barátság gesztusaként értékelte berlini vizitjét Nicola Sarkozy. A francia elnök a két ország barátságát szentnek és sérthetetlennek nevezte. A látogatás szimbolikus jelentősége mellett kiemelte annak politikai jelentőségét, utalva arra, hogy azonnal munkához kell látni a közös problémák megoldása érdekében.

A két vezető hivatalos tárgyalásokat kezdett a kétoldalú kapcsolatokról, a gazdasági együttműködésről, az európai alkotmányozásról, a küszöbönálló EU-orosz csúcsról, valamint a fejlett ipari államokat és Oroszországot tömörítő, G8 csoport közelgő csúcstalálkozójáról.