Ötven év után újra jár vonat a két Korea között

Vágólapra másolva!
Csütörtökön átgördült az első próbajárat a két Korea közötti vasútvonalon. A sínpárt még a koreai háború idején rombolták le, és négy éve állították helyre, de csak most indul meg a közlekedés.
Vágólapra másolva!

Több mint fél évszázad után helyreállították a vasúti összekötetést Észak- és Dél-Korea között. Csütörtökön átgördült az első próbajárat a két ország közötti fegyverszüneti övezeten. A két Koreát összekötő sínpályát - amelyet a koreai háborúban (1950-1953) romboltak le - már 2003-ban helyreállították, de a vasúti közlekedés mostanáig nem indult meg.

A dél-koreai országegyesítési miniszter a demilitarizált övezettől 12 kilométerre délre fekvő Munszan vasútállomásán rendezett ünnepségen, történelmi jelentőségűnek nevezte a vasúti közlekedés újraindítását, és kijelentette: az esemény a két ország egységét jelképezi.