Szükségállapot több izraeli városban

Vágólapra másolva!
Palesztin rakétatámadások miatt szükségállapotot rendeltek el vasárnap a dél-izraeli városokban. A hétvégén közel 40 rakétát lőttek ki az izraeli városokra, a támadások miatt Szderótot több ezren hagyták el az elmúlt napokban. Az Iszlám Dzsihád több tucat női öngyilkos merénylő bevetésével fenyeget, az izraeli légierő csapást mért egy Hamász-vezető házára - nyolcan meghaltak.
Vágólapra másolva!

Szükségállapotot rendelt el Izrael vasárnap a palesztin rakétatámadások miatt a dél-izraeli városok körül - közölte a védelmi minisztérium. Ehud Olmert kormányfő szerint Izrael keményebb katonai fellépéssel reagál, ha folytatódnak a Gázai övezetből indított rakétatámadások.

Az intézkedés értelmében - amely többek között a rakétatámadások által leginkább sújtott Szderótra vonatkozik - a hadsereget ruházzák fel minden polgári hatáskörrel. A hadsereg szükség esetén elrendelheti iskolák, közintézmények, állami és magánvállalatok bezárását, valamint az utak lezárását, anélkül, hogy ehhez hozzájárulnának az illetékes közigazgatási szervek. A szükségállapot a Gázai övezet körül hét kilométeres övezetben van érvényben.

A Háárec című izraeli napilap internetes kiadása szerint Eli Mojal, Szderót polgármestere kérte a a szükségállapot bevezetését. A lap szerint Negev irányába a hét végén negyven rakétát lőttek ki, közülük tizenöt Szderótban csapódott be. A támadások miatt négyen könnyebben megsebesültek. A Háárec szerint a várost ezrek hagyták el az elmúlt négy nap alatt.

A Hamász palesztin iszlamista szervezet a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah megalázásával át akarja venni az ellenőrzést a Gázai övezetben, "Hamasztánná" változtatva a térséget - jelentette ki Amosz Gilad, a védelmi minisztérium egyik magas rangú illetékese az izraeli katonai rádióban. A tartalékos tábornok szerint a Hamász célja érdekében rakétákat lő ki Izraelre, hogy elterelje a figyelmet az általa folytatott belháborúról, és elkerülje, hogy a polgárháború felelősének tartsák. Több napilap értesülése szerint a nemzetbiztonsági kabinet, amely vasárnap délután ül össze, várhatóan megvitatja, hogyan lehetne katonai segítséget nyújtani a Fatahnak a Hamásszal vívott harcában.

Az izraeli légierő által szerda óta folytatott légitámadásokban összesen 31 palesztin, közöttük a Hamász 19 tagja halt meg. A légicsapások folytatódtak szombat éjjel és vasárnap is. Legutóbb a Hamász egyik vezetőjének házát támadták Gázában. A politikus, Halíl al-Hajja a légicsapás idején nem tartózkodott otthon, így sértetlenül átvészelte a történteket. Hajnalban a Gázai övezet északi részén rakétatalálat ért egy autót, támadták Dzsabalíja menekülttábort is, a Gázai övezet egy másik pontján szintén egy gépkocsit semmisített meg egy izraeli rakéta, itt senki sem sebesült meg.

Közben a rivális Fatah és Hamász palesztin mozgalom megegyezett mindenféle ellenségeskedés megszüntetéséről, hogy véget vessenek az elmúlt tíz napban kiújult palesztin belharcoknak.

Az Iszlám Dzsihád palesztin fegyveres csoport vasárnap azzal fenyegetőzött, hogy több tucatnyi öngyilkos merénylő nőt vet be, ha az izraeli hadsereg szárazföldi műveletet hajt végre a Gázai övezetben. "Az al-Kudsz Brigádoknak (a Dzsihád fegyveres szárnya) több tucatnyi kamikáze nő áll rendelkezésére, akik készek öngyilkos merényleteket végrehajtani, hogy szembeszegüljenek a gázai övezeti szárazföldi invázióval" - figyelmeztetett közleményében a palesztin csoport.