A lengyel kormányfőnek nincs bankszámlája

Vágólapra másolva!
Lengyelország miniszterelnöke azt állítja, hogy nem rendelkezik saját bankszámlával, és az édesanyja számláján tartja megtakarított pénzét.
Vágólapra másolva!

"Életemben először van megtakarított pénzem, ám még nincs saját bankszámlám - idézte a tavaly kormányfővé kinevezett Jaroslaw Kaczynski szavait a Wprost című hetilap. - A pénzt édesanyám számláján tartom." Mint hozzátette, ennek nem "különcség" az oka, hanem tapasztalaton alapuló megfontolás.

"Nem akarok olyan helyzetbe jutni, hogy a tudtom nélkül valaki pénzt utaljon a számlámra, aztán másnap az újságokból értesüljek az egészről" - jelentette ki az 57 éves nőtlen politikus, aki az anyjával közös házban lakik.

Elmondása szerint egy korábbi pénzügyminiszter, akinek a nevét nem árulta el, 1991-ben felajánlotta, hogy bankszámlát nyit a számára, de ő ezt visszautasította. "Ez a helyzet rádöbbentett arra, milyen könnyű rászedni valakit. Azóta sem nyitottam saját bankszámlát" - mondta a miniszterelnök a varsói hetilapnak.