Ismeretlen eredetű detonáció Ankara belvárosában

Vágólapra másolva!
Erős robbanás történt kedden a török főváros, Ankara egyik belső kerületében - a detonációban a CNN-Turk televízió jelentése szerint öten meghaltak, legalább hatvanan megsebesültek. Magyar sérültekről nem tudnak. Hét személy letartóztattak.
Vágólapra másolva!

Robbanás ölt meg öt személyt Ankara kereskedelmi létesítményeiről és turisztikai látványosságairól ismert Ulus kerületében. A detonáció okát még nem tudni biztosan. Az NTV televízió Kemal Onalt, a város kormányzóját korábban idézve azt jelentette, hogy valószínűleg baleset történt, nem pedig merénylet.

A rendőrség szerint azonban nagy a valószínűsége annak, hogy bomba robbant a bevásárlóközpont bejáratánál a délutáni csúcsforgalomban. Azonnal lezárták a környéket, és megkezdték a helyszínelést.

Ellenőrizhetetlen hírforrások a rendőrségtől tudni vélik, hogy a robbantásnál olyan robbanószert használtak, amilyet a kurd felkelők részesítenek előnyben - írja a BBC Online. A robbanás megrongálta az Anafartalar bevásárlóközpont több üzletét.

Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök a helyszínre látogatott, és ott arról beszélt, hogy kegyetlen, bűnös terrortámadást követtek el. Elmondta azt is, hogy négy török és egy pakisztáni állampolgár vesztette életét. A miniszterelnök szerint a sebesültek között sok a külföldi. A magyar külügyminisztérium egyelőre nem tud magyar sérültekről.

2003 novemberében több mint hatvan ember halt meg Isztambulban, al-Kaidához köthető öngyilkos merényletekben.

A múlt évben kurd felkelők turisták ellen elkövetett merényletekben több mint egy tucat embert öltek meg Törökország turistaközpontjaiban.