Az EU-tagságért sem áldozzák be a szerbek Koszovót

Vágólapra másolva!
Koszovóval együtt akar EU-tag lenni Szerbia - derül ki Boris Tadic szerb államfő nyilatkozatából, amelyet egy belgrádi lapnak adott. Tadic szerint a tagságért sem adnák oda a tartományt, de együttműködnek a nemzetközi törvényszékkel, hogy bekerüljenek az európai fedél alá.
Vágólapra másolva!

Szerbia az EU-tagságért cserébe se mond le Koszovóról - közölte Boris Tadic. A Vecernje Novosti című belgrádi lapnak nyilatkozó szerb államfő szerint "Koszovó kulcsfontosságú eleme identitásunknak, s identitásunkat vesztve nincs mit keresnünk az Európai Unióban".

Tadic közölte, minden erejével azon lesz, hogy ne a Szerbia számára legrosszabb fejlemény következzen be az ENSZ BT várható határozata nyomán. Az elnök szerint a következő két hónapban válik el, mi lesz a tartomány helyzete. "Tárgyalnunk kell a világ összes fontos államának képviselőivel, és Vojislav Kostunica miniszterelnökkel éppen ezt tesszük. Ha nem így lett volna eddig is, akkor Koszovó már régen független lenne" - mondta.

Az államfő Koszovó státusát, a hágai nemzetközi törvényszékkel folytatott együttműködést és az EU-val megkezdett tárgyalások folytatását tartja olyan kulcsfontosságú momentumoknak, amelyek eldöntik, hogy Kostunica múlt héten megalakult koalíciós kormánya - amelynek az általa vezetett Demokrata Párt is tagja - kitölti-e a teljes mandátumát.

Koszovó kérdéséről ugyanúgy gondolkodunk. Egyformán vélekedünk arról is, hogy az EU-csatlakozás elsődleges feladat, Szerbiának az európai fedél alatt a helye, de oda csak akkor kerülhet, ha együttműködünk a nemzetközi törvényszékkel. Úgyhogy nem látom, hol lehetne köztünk probléma ezekben a kérdésekben - mondta a belgrádi újságnak az elnök.

Koszovó jövőbeli státuszának kialakításán 2005 óta dolgozik az ENSZ. Az ősi szerb földnek tartott, ám mostanra többségében albán nemzetiségűek által lakott terület helyzetének rendezésére idén februárban készült egy ENSZ-javaslat. Ebben nem említik a tartomány albánok által szorgalmazott függetlenségét, ám számos olyan lehetőséget vázolnak - nemzetközi szervezetekbe való belépés, állami jelképek használata -, amelyek általában független államoknak dukálnak. Ez a szerbek többségének nem tetszik