Barátnője is kirúgta a Világbank lemondatott elnökét

Vágólapra másolva!
Igazán rossz időszakot tudhat maga mögött Paul Wolfowitz, a Világbank távozó elnöke: állása után barátnőjét is elveszítette - írja a New York Post. Shaha Ali Riza - aki miatt Wolfowitz helyzete tarthatatlanná vált a Világbank élén - állítólag soha nem akarta, hogy áthelyezzék a nemzetközi pénzintézetből az amerikai külügyminisztériumba, ami Wolfowitz közbenjárására történt. A Világbank elnöke júniusban távozik, miután a Fehér Ház is megvonta tőle bizalmát.
Vágólapra másolva!

Állítólag barátnőjét is elveszítette állása után Paul Wolfowitz, a Világbank botrányba keveredett és távozni kényszerülő elnöke. A New York Post szerint a Világbanknál dolgozó Shaha Ali Riza - akinek fizetésemelése és áthelyezése miatt támadták Wolfowitzot - elhagyta a bukott bankelnököt.

Wolfowitz amiatt kényszerült távozásra, hogy jelentős fizetésemelést és az amerikai külügyminisztériumba történő áthelyezést intézett el barátnőjének. Az amerikai lap szerint Riza dühös volt, amiért azt feltételezték róla, hogy kizárólag befolyásos barátjának köszönheti előléptetését.

A New York Post információi szerint ráadásul Wolfowitz feleslegesen kockáztatta karrierjét: "Riza ugyanis sohasem kérte előléptetését, és szerette világbanki állását". Wayne Madsen a New York Post tudósítója elmondta, a múlt héten látta, amint Riza egyedül indult el a Világbankból, miközben Wolfowitzot a bank igazgatótanácsa faggatta a kifogásolt előléptetés miatt.

Wolfowitz június 30-án távozik a Világbank elnöki székéből, miután a Fehér Ház is megvonta tőle támogatását. Wolfowitz korábban amerikai védelmi miniszterhelyettesként az iraki háború egyik fő tervezője volt, George Bush amerikai elnök szoros szövetségese. Bush kedden egyértelművé tette, hogy amerikait szeretne a Világbank élére. Korábbi találgatások szerint Tony Blair leköszönő brit miniszterelnök is esélyes a kinevezésre.