Ökölharc robbant ki a török parlamentben

Vágólapra másolva!
Alkotmánymódosítás miatt verekedtek a török képviselők. Az ankarai parlamentben arról a javaslatról folyik vita, amely közvetlenné tenné az államfőválasztást.
Vágólapra másolva!

Ökölre mentek a török törvényhozók hétfőn a parlament vitájában a kormány által javasolt alkotmánymódosításról, amely lehetővé tenné, hogy a parlament helyett közvetlenül válasszanak államfőt az országban.

A világi ellenzék és az iszlám gyökerű kormánypárt parlamenti képviselői azután csaptak össze, hogy az egyik honatya erőteljesen kikelt az államfő ellen. Felszólalását az ellenzék az államfő inzultálásának nevezte, és a vitát rögtön berekesztették. A kirobbant ökölharcban, amely jó néhány percig eltartott, tucatnyi parlamenti képviselő vett részt.

A törvényhozásnak hétfőn kellett volna szavaznia az alkotmánymódosításról másodszorra, azt követően, hogy Ahmet Necdet Sezer államfő a múlt héten megvétózta a parlament által egyszer már megszavazott törvényt. Akkor arra hivatkozott, hogy az ellenkezik a török parlamentáris berendezkedéssel és instabilitást okozhat.

Az államfő visszaküldte a parlamentnek a javaslatot, amelyet, ha újra elfogadnak, másodszorra már nem vétózhat meg.