[origo] nagyvilág>
Elunta a bíróság az agg nyilas halogató taktikáját
Ballai Vince|2007. 05. 30., 12:21|Utolsó módosítás:2007. 05. 30., 12:33|Elutasította egy ausztrál bíróság a magyar hatóságok által egy zsidó fiatalember 1944-es meggyilkolása miatt keresett Charles Zentai védőinek kérelmét, hogy függesszék fel az eljárást. Az ügyvédek előbb a törvényszék illetékességét kérdőjelezték meg, majd a legfelsőbb bíróságra akarták vinni az ügyet, de a perthi fellebbviteli bíróság megelégelte a halogató taktitkát. Zentainak augusztus 7-én bíróság elé kell állnia, hogy dönthessenek kiadatásáról.

2005 óta húzódik az agg férfi ügye
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Az ausztráliai Perth fellebbviteli bírósága szerdán elutasította azt a kérelmet, hogy állítsák le a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai elleni kiadatási eljárást. A most 85 éves Zentai kiadatását már 2005 elején kérte a magyar külügyminisztérium. A férfit azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben katonaként három társával Budapesten megkínozta és megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot.
A szerdai tárgyaláson Zentai ügyvédei közölték, a legfelsőbb bírósághoz kívánnak fordulni, ezért azt kérik a fellebbviteli bíróságtól, hogy a legfelsőbb szintű elbírálásig függessze fel a folyamatban levő kiadatási eljárást. Ezt a kérelmet azonban elutasították. A bíróság szerint aggasztóan múlik az idő, és semmi biztosíték nincs arra, hogy a legfelsőbb bíróság hajlandó lesz foglalkozni az üggyel.
Zentainak eredetileg már februárban meg kellett jelennie a perthi bíróság előtt a kiadatás ügyében, de azt a tárgyalást elhalasztották, mert ügyvédei megkérdőjelezték a bíróság illetékességét. A szövetségi bíróság azonban elutasította az illetékességet megkérdőjelező beadványt. Zentainak augusztus 7-én meg kell jelennie a perthi bíróság előtt.
Zentai nyomára a Simon Wiesenthal Központ 2004-ben indított, még élő háborús bűnösöket kereső kampánya keretében bukkantak a nácivadászok. A férfinak, aki a vizsgálatok szerint részt vett a zsidó fiú meggyilkolásában, két társával ellentétben sikerült külföldre szöknie és így megúsznia, hogy a háború után felelősségre vonják. Társait gyilkosság miatt ítélték el. A magyar kormány 2005 elején kérte kiadatását az ausztrál hatóságoktól. Zentait 2005 júliusában letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A férfi tagadja a vádakat. A kiadatási ügy azóta húzódik, az agg nyilas védői különböző kérelmekkel igyekeznek húzni az időt.
(MTI)
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
"Bocsi. És viszlát" - egy arab diktátor, aki megúszta népe bosszúját
Kadhafit meglincselték Líbiában, Mubarakot vasketrecben hordják az egyiptomi bíróságokra, Ben Ali pedig 35 évet kapott a tunéziai forradalmároktól. A legdurvább arab ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Lengyelország sikere Orbán Viktor sikere
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.