Bíróságon győzött bin Laden sofőrje

Vágólapra másolva!
Két Afganisztánban elfogott, terrorizmussal vádolt foglyot, köztük Oszama bin Laden volt sofőrjét akarta katonai bíróság elé állítani az amerikai kormány, de a bírák illetékesség hiányában megszűntették az eljárást. A bíróságok szerint a foglyok nem "illegális ellenséges harcosok". Rajtuk kívül még 380, tisztázatlan státuszú fogoly van Guantanamón.
Vágólapra másolva!

Amerikai katonai bírók illetékesség hiányában megszüntették az eljárást két fogoly ügyében a guantanamói amerikai haditengerészeti támaszponton hétfőn tartott tárgyalásokon. Mindkét bíró úgy ítélte meg, hogy nem illetékes az ügyben, mivel a vonatkozó törvény értelmében csak "illegális ellenséges harcosokat" vonhat felelősségre. A különleges katonai bíróság korábban "ellenséges harcosnak" nyilvánította a két vádlottat, azaz hiányzik a kulcsfontosságú "illegális" meghatározás.

A bírói döntés óriási csapást jelent a Bush-kormányzat erőfeszítéseire, hogy katonai bíróság elé állítsa a Guantanamón őrzött foglyokat. Előbb a háborús törvények megsértésével, a terrorizmus támogatásával és összeesküvéssel vádolt Omar Khadr esetében hozott ilyen döntést a bíró, Peter Brownback ezredes. A kanadai Khadr a vád szerint tagja volt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek. 2002-ben fogták el Afganisztánban az akkor 15 éves Khadrt, aki letartóztatása közben lelőtt egy amerikai katonát.

Ugyanilyen ítélet született a 37 éves Szálem Ahmed Hamdán ügyében. Az Afganisztánban 2001-ben letartóztatott jemeni Hamdán, Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezetőjének volt sofőrje ellen a terrorizmus anyagi támogatása és összeesküvés címén emeltek vádat. Hamdánnak ez már a második pere volt. Az ő beadványa nyomán állapította meg tavaly júniusban az amerikai Legfelsőbb Bíróság, hogy alkotmánysértő George Bush elnök rendelete, amely szerint a guantanamói támaszponton őrzött külföldi foglyok fölött különleges katonai bíróságok ítélkezzenek.

A kongresszus ezt követően fogadta el azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy polgári bíróságok helyett katonai törvényszékek ítélkezzenek a terrortevékenységgel gyanúsított személyek felett. A jogszabály az "illegális ellenséges harcosokra" is vonatkozik.

Noha a bírók megszüntették az eljárást, ez nem jelenti azt, hogy a két vádlott szabadon távozhat, mivel az amerikai törvények szerint "ellenséges harcos" státusuk alapján a terrorizmus elleni háború végéig vádemelés nélkül is fogva tarthatóak. Az amerikai kormány a Guantanamón őrzött mintegy 380 fogoly közül 80 ellen készül vádat emelni. Eddig három fogoly ellen emelt vádat, Khadr és Hamdán mellett az ausztráliai David Hicks ellen, akit március végén hétévi szabadságvesztésre ítéltek.

Az ítéletekre reagálva a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy az ügy nem sokkal több mint egy szemantikai kérdés. Jeffrey Gordon rámutatott, hogy a guantanamói támaszponton olyan foglyokat őriznek, akik "illegális ellenséges harcosként" működtek. Az ügyészek már jelezték, hogy fellebbeznek, de egyelőre még nem is létezik az a bíróság, amelyhez benyújthatják fellebbezésüket.