Kétszáz évet is kaphat a korrupt képviselő

Vágólapra másolva!
Afrikai tisztségviselőket vesztegetett meg az FBI szerint egy louisianai képviselő, hogy megrendelésekhez juttasson egy távközlési céget. Ha bűnösnek találják, akár 235 évet is kaphat.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek William Jefferson, Louisiana szövetségi állam parlamenti képviselője ellen korrupció, pénzmosás, az igazságszolgáltatás munkájának akadályoztatása, zsarolás és mintegy tíz más bűncselekmény miatt - közölte hétfőn az amerikai igazságügy-minisztérium.

Egyebek között azzal vádolják Jeffersont, a képviselőház 63 éves demokrata párti tagját, hogy - pozíciójával visszaélve és afrikai tisztségviselőket megvesztegetve - mozdította elő egy louisianai távközlési cég afrikai eladásait, cserébe pedig készpénzt és részvényeket fogadott el a szóban forgó cégtől. Ha bűnösnek találják, akár 235 évi börtönre is ítélhetik. A képviselő tagadja a vádakat.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kiterjedt vizsgálata alapján állították össze a 94 oldalas vádiratot. Chuck Rosenberg ügyész szerint Jefferson, aki 1991 óta tagja a kongresszusnak, több éven át saját családjának gazdagodására használta fel képviselőházi pozícióját.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti többségének vezetője "rendkívül súlyosnak" nevezte a Jefferson ellen felhozott vádakat. "Mint minden állampolgárt, William Jeffersont is megilleti az ártatlanság vélelme, amíg el nem ítélik, de ha ezek a vádpontok valósnak bizonyulnak, akkor a képviselő elfogadhatatlanul visszaélt hatalmával - tette hozzá Pelosi.