Új holland javaslat az EU alkotmányos válságának megoldására

Vágólapra másolva!
Új EU-alkotmány helyett klasszikus "módosító szerződést" javasol az Európai Unió országainak Maxime Verhagen holland külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

"Az új szerződésnek formában, tartalomban és elnevezésben meggyőző módon kell különböznie a régi szerződéstől" - mondta újságíróknak Verhagen, miután Bécsben találkozott Ursula Plassnik osztrák külügyminiszterrel.

A "régi szerződés" kitétel arra a kútba esett európai alkotmánytervezetre vonatkozott, amelynek szövegét hosszú éveken át csiszolta az ezzel megbízott testület, ám amelyet végül 2005-ben a francia és a holland népszavazáson elutasítottak.

Holland álláspont szerint le kell tenni arról, hogy alkotmánynak nevezzék az új szerződést, ám szükség van valamilyen új szerződésre, amelyben újra kell fogalmazni az EU eddigi intézményi kereteit. Szintén helyet kell kapnia ebben az úgynevezett koppenhágai kritériumoknak, amelyek az EU-tagság elnyerésének feltételeiről szólnak.

Verhagen azt mondta, az olyan, alkotmányba való pontokat, mint amilyen például az Európai Unió himnuszáról szóló passzus, el kell hagyni. Ugyancsak ellenzi a holland diplomácia vezetője az "európai külügyminiszteri" tisztség létrehozását. Elképzelése szerint az alapjogi charta is kikerülne a szerződésből, amely csak utalna erre a chartára. Az Európai Bizottság jogszabályhozatali kezdeményezéseinek megítélését illetően Hollandia erősítené a nemzeti parlamentek jogkörét.