Felmentették az "Isten bankára" állítólagos gyilkosait

Vágólapra másolva!
Bizonyíték hiányában felmentette a bíróság szerdán a Roberto Calvi római üzletember 1982-es meggyilkolásával vádolt öt embert.
Vágólapra másolva!

A Vatikánhoz fűződő szoros üzleti kapcsolatai miatt a sajtóban "Isten bankáraként" emlegetett Calvit 1982. június 19-én a londoni Blackfriars híd állványzatára felakasztva találták, zsebeiben nehéz kövekkel és 15 ezer dollárral. A rendőrség először öngyilkosságnak minősítette az ügyet.

A család nyomására azonban folytatódott a vizsgálat, s ennek eredményeként emeltek vádat a maffia bankáraként emlegetett Giuseppe "Pippo" Calo, Ernesto Diotallevi üzletember, valamint Calvi sofőre és testőre, Silvano Vittor, Flavio Carboni üzletember és annak volt barátnője, az osztrák Manuela Kleinszig ellen.

Az ügyészség négyük számára életfogytiglani börtönbüntetést kért, Manuela Kleinszig esetében viszont felmentést javasolt.

A vádirat szerint Calvi a Banco Ambrosiano vezérigazgatójaként pénzt mosott tisztára a maffia számára, a gyilkosságot pedig Calo rendelte meg. Az ügyészség feltételezése szerint a maffiafőnökök úgy gondolták, Calvi meglopja őket, és miután a Banco Ambrosiano nem sokkal korábban csődöt jelentett, attól tartottak, szorongatott helyzetében nyilvánosságra hozza ügyleteiket.

Olaszország egyik legnagyobb bankbotránya volt Calvi bankjának összeomlása. A Banco Ambrosiano - az akkori legnagyobb olasz magánbank - egy 1,3 milliárd dolláros hiány miatt kényszerült csődöt jelenteni. A csőd 250 millió dolláros veszteséget jelentett a Vatikán nem hivatalos bankja, az IOR mint részvényes számára. Az Ambrosiano csődje és Calvi halála után az olasz és a brit sajtó azt is rebesgette, hogy Calvi a maffia pénzének egy részét az IOR-on keresztül mosta tisztára.