Jogvédők követelőznek a CIA-rabok ügyében

Vágólapra másolva!
Hat jogvédő szervezet közzétette 39 olyan személy nevét, aki szerintük az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett titkos fogdákban sínylődik. Az amerikai kormány azt állítja, kiürítette ezeket a börtönöket.
Vágólapra másolva!

A londoni székhelyű Amnesty International, a New York-i Human Rights Watch, továbbá két-két brit és amerikai emberi jogi csoport "Jegyzőkönyvön kívül: az Egyesült Államok felelőssége a 'terrorizmus elleni háborúban' kikényszerített eltűnésekért" címet viselő 21 oldalas jelentésben firtatják a szóban forgó 39 őrizetes sorsát.

A jelentés tartalmazza az eltűntek - egyiptomi, kenyai, líbiai, marokkói, pakisztáni és spanyol állampolgárok - pontos nevét és nemzetiségét. Négy olyan személy is szerepel a felsorolásban, akinek a neve eddig egyszer sem bukkant föl a titkos börtönökről szóló értesülések között.

A dokumentum összeállítói a jelentésben többek között leírják a titkos fogva tartás helyszíneit, azt, hogy rosszul bánnak a fogva tartottakkal, és azt is, hogy az őrizeteseket mely országokba szállították tovább. A jelentés felfedi azt is, hogy a bebörtönzöttekkel együtt fogva tartják azok hozzátartozóit is - szüleiket, feleségüket, vagy éppen gyerekeiket. (A jogvédők szerint ez utóbbiak között hétéves gyerek is van.)

Az emberi jogi csoportok a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások fő kitervelőjeként emlegetett pakisztáni Háled Sejk Mohammed példáját hozzák föl. Az ő 7, illetve 9 éves gyerekét négy hónapon át megfosztották a szabadságtól, és az apjukról kérdezték őket.

George Bush amerikai elnök tavaly szeptemberben elismerte a titkos börtönök működését. Ugyanakkor a washingtoni kormányzat azt állította, az al-Kaida terrorhálózat "értékesnek tartott" 14 tagjának a guantánamói amerikai börtöntáborba szállítása óta a CIA nem tart fogva több embert.

A jogvédők nem kérdőjelezik meg, a kormányok kötelessége, hogy megvédjék az embereket a terrorcselekményektől, de elfogadhatatlan, hogy férfiakat, nőket, sőt gyerekeket tartanak fogva az őket védő legalapvetőbb jogi garanciák figyelmen kívül hagyásával - mondta Claudio Cordone, az Amnesty International kutatási igazgatója. Hozzátette: "az amerikai kormánynak egyszer és mindenkorra véget kell vetnie ennek a jogellenes és erkölcsileg visszataszító gyakorlatnak".