Kihallgatták a Malina Hedvig mellett nyilatkozó férfit

Vágólapra másolva!
Kihallgatta a szlovák rendőrség azt a nyitrai férfit, aki kedden az egyik szlovák televíziónak azt nyilatkozta, hogy ismeri a tavaly Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig támadóját.
Vágólapra másolva!

Martin Korch, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette: a férfit csütörtökön beidézték a rendőrségre, ahol elmondta, milyen megfontolások alapján nyilatkozta a médiának, hogy ismeri Hedvig támadóját. A szóvivő jelezte: a férfi által elmondottak alapján a rendőrség eldönti, vajon tanúnak minősíti-e a televízióban nyilatkozó személyt, s ha igen, akkor a tanúkihallgatáson Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica is jelen lehet.

A nyitrai férfi kedden azt nyilatkozta, hogy személyesen ismeri Hedvig támadóját, a 22 éves Robert B.-t. Az illető tavaly augusztusban a Hedvig elleni támadás helyszínéhez közel lakott; szélsőséges csoportokkal munkanélküliként lézeng, és nagyon hasonlít a rendőrség által tavaly közzétett fantomképen ábrázolt két személy egyikére. Ráadásul a családi környezete is tudja róla, hogy ő volt az egyik tettes.

Robert B. anyja tagadja, hogy a fia részt vett volna a támadásban, állítása szerint abban az órában a fiú a lakásukban aludt. A rendőrség ezt alibiként ismerte el, ezért azóta nem is foglalkozott Robert B. személyével.

Az egyik szlovák bulvárlapban csütörtökön Robert B. is megszólalt, de az ellene nyilatkozó férfi által elmondottakról csak annyit mondott, hogy "ez szamárság".