Melegfelvonulást tartottak Jeruzsálemben

Vágólapra másolva!
Több ezren vettek részt az élénk tiltakozások közepette megrendezett jeruzsálemi melegtüntetésen. Ultraortodox zsidók ellenfelvonulást tartottak.
Vágólapra másolva!

A rendezvényt az előzetes tiltakozások miatt nagy rendőri készenlét mellett rendezték meg, de nem történtek nagyobb incidensek. A rendőrök őrizetbe vettek ugyanakkor egy férfit, akinél házilag készített robbanószerkezetet találtak.

A melegfelvonulástól néhány utcányi távolságra ultraortodox zsidók tartottak ellentüntetést. Előzőleg, hétfőn mintegy tízezer ultraortodox tüntetett a városban tervezett melegparádé ellen, néhányan közülük összecsaptak a rendőrökkel is.

2005-ben három felvonulót megkéselt egy támadó, tavaly pedig biztonsági okokból nem utcai felvonulást tartottak, hanem egy sportcsarnokban rendezték meg a parádét Jeruzsálemben.