Autóbombák végeztek 23 emberrel Irakban

Vágólapra másolva!
Két öngyilkos merényletet követtek el hétfőn Irakban, mindkét esetben gépkocsiba rejtett pokolgép robbant. Beidzsi rendőrkapitányságánál 15-en meghaltak, félszáz körül van a sebesültek száma, míg a hillai kormányzóságnál nyolc ember meghalt, 31-en megsérültek.
Vágólapra másolva!

Öngyilkos merénylő felrobbantott egy üzemanyag-szállító tartálykocsit hétfőn a Bagdadtól 200 kilométerrel északra fekvő Beidzsi városának rendőrkapitányságánál. Legkevesebb 15 ember meghalt, további 50 megsebesült - közölte a rendőrség.

A merénylő éppen amellett a fal mellett röpítette a levegőbe a teherautót, amely a robbantásos merényletek ellen védené a rendőrkapitányságot - mondta el egy százados. Az épület nagy része romba dőlt. Az áldozatok között a rendőrök mellett őrizetesek is vannak.

A hillai esetnél a merénylő szintén az általa vezetett gépkocsit robbantotta fel a Bagdadtól mintegy száz kilométerrel délre fekvő, főleg síiták lakta város kormányzói hivatala előtt. A nyolc halott között legalább hét rendőr van. Harmincegyen megsebesültek a robbantás következtében.

Két napon belül ez már a második hasonló merénylet a városban. A hatóságok szerint a gépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett merényletek szinte kivétel nélkül az al-Kaida terrorhálózat szunnita lázadókból álló iraki csoportjának művei.