Fujimori most Japánban politizálna

2007.06.27. 21:15

Alberto Fujimori japán származású perui exelnök indulni szándékozik júliusban a japán felsőházi választásokon. Az esetleges újabb politikai karriert csak az akadályozza, hogy a politikus jelenleg chilei házi őrizetben várja, hogy kiadják-e Perunak, ahol bírósági eljárások várnak rá.

A Nippon Television Network japán tévének adott nyilatkozatában jelentette be szándékát. (A tévéállomás szerdán közölte az interjú szövegét internetes honlapján.) Fujimori elmondta: a Nép Új Pártja nevű (aprócska) japán ellenzéki párt kérte fel, hogy induljon színeiben.

Mindez egyelőre csak óhaj, hiszen Peru volt elnöke jelenleg házi őrizetben van Chilében, s a helyi hatóságok még nem döntötték el, hogy kiadják-e Limának, ahol korrupció, sikkasztás és az emberi jogok súlyos megsértése vádjával bíróság elé akarják állítani. Az egyik vádpont szerint halálbrigádokkal végeztette ki 25 szélsőbaloldali politikai ellenfelét.

A japán bevándorló családban született Fujimori 1990 és 2000 között volt perui államfő. Lemondása után Japánban élt száműzetésben. 2005 novemberében váratlanul felbukkant Chilében, ahol őrizetbe vették, majd később házi őrizetbe helyezték.

KAPCSOLÓDÓ CIKK