Vádat emeltek a glasgow-i merényletkísérlet elkövetője ellen

Vágólapra másolva!
A Scotland Yard megerősítette pénteken, hogy az illetékes ügyészség javaslatának megfelelően vádat emeltek a hét végi glasgow-i merényletkísérlet egyik elkövetője, az iraki Bilal Talal Abdullah ellen, "robbantások elkövetésére való összeesküvésért".
Vágólapra másolva!

Az ügyészség közölte, hogy a vádemelés összefügg a két londoni merényletkísérletekkel is. A meghiúsult három merénylettel kapcsolatban eddig nyolc embert tartóztattak le. Abdullahot szombat délelőtt vezetik egy londoni büntetőbíróság elé.

A nyugat-skóciai nagyváros, Glasgow nemzetközi repülőtere ellen múlt szombaton kísérelt meg pokolgépes merényletet két orvos - egyikük iraki, másikuk indiai -, akik egy pokolgéppel megrakott Jeep Cherokee terepjáróval próbáltak meg behajtani a légikikötő utascsarnokába. A kocsi fennakadt a bejáraton, és azonnal lángba borult.

Vezetőjét, az indiai Kafil Ahmedet azóta is életveszélyes állapotban, 90 százalékos égési sérülésekkel ápolják abban a helyi kórházban, ahol sértetlenül őrizetbe vett iraki társával együtt dolgozott.