Washington nem enged Koszovó függetlenségéből

Vágólapra másolva!
Washington továbbra is Koszovó függetlenné válását akarja, s csupán apró változtatást hajtott végre a dél-szerbiai tartománnyal kapcsolatos korábbi álláspontján - derült ki Daniel Fried európai ügyekben illetékes államtitkár-helyettes Pristinában, majd kedden Belgrádban tett látogatása során.
Vágólapra másolva!

Miután George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a hónap elején megtartott találkozóján egyetértett abban, hogy további tárgyalások szükségesek Koszovóról, s át is adta a témát Condoleezza Rice és Szergej Lavrov külügyminiszternek, a vezető amerikai diplomata pontosított: közölte Boris Tadic szerb államfővel, hogy Washington csak időben behatárolt tárgyalásoknak látja értelmét, kikötve, hogy a megbeszéléseknek Koszovó nemzetközi felügyelet mellett létrejövő függetlenségéhez kell vezetniük.

Néhány hétről, legfeljebb hónapról lehet csak szó, mondta Daniel Fried, aki hétfőn Pristinában, az albán vezetőkkel folytatott tárgyalása után, mintha az utóbbi hetekben semmi se történt volna, Washington teljes támogatásáról biztosította az ENSZ BT több tagja által is elutasított vagy legalábbis erősen megkérdőjelezett Ahtisaari-tervet.

Belgrádban Tadic államfő kitartott amellett, hogy Szerbia kompromisszumos, mindkét fél számára elfogadható megoldást akar. Az ENSZ BT-ben meghozandó döntés mellett szállt síkra, s intett attól, hogy világszervezeti határozat hiányában bárki egyoldalúan elismerje Koszovó függetlenségét.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy nappal Daniel Fried belgrádi látogatása előtt szögezte le újból, hogy Moszkva nem adja beleegyezését semmilyen, Szerbia számára elfogadhatatlan BT-határozathoz.