Az amerikaiak szerint megerősödött az al Kaida

Vágólapra másolva!
Amerikai hírszerzési értesülések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 2001 nyara óta nem látott szinrte emelte műveleti képességét. Az elemzés szerint egyre inkább képesek európai támadásokra is.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok elleni legsúlyosabb terrortámadást végrehajtó csoport, az al Kaida a felszámolását célzó közel hat éves légitámadások, háború és más akciók ellenére képes volt magát újraszervezni - állítják ameriaki szakértők.

A terrorellenes harccal foglalkozó elemzők által készített, a terrorfenyegetettség szintjét felmérő titkosított dokumentum külön figyelmet szentel a terrorhálózat pakisztáni búvóhelyének. Emellett számos megjegyzést tartalmaz az Egyesült Államokat és a szövetségeseit fenyegető veszéllyel kapcsolatosan - közölte egy nevének elhallgatását kérő amerikai illetékes.

Az al-Kaida műveleti képessége jóval erősebb, mint néhány éve, és a csoport 2001 óta nem látott mértékben újraszerveződött - ismertette a jelentésben foglaltakat az illetékes. "Egyre inkább képeseknek látszanak európai és egyesült államokbeli támadások terveinek kidolgozására" - tette hozzá. A csoport kiképző tevékenysége szintén a legerősebb 2001 óta, főként európaiakat akarnak céljaikra felhasználni.

A jelentés szerint súlyos rések vannak az amerikai hírszerzésben, így előfordulhat, hogy az amerikai hatóságok nem szereznek tudomást lehetséges vagy tervezett támadásokról.

John Kringen, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elemző igazgatóságának vezetője a képviselőház fegyveres szolgálatok bizottságában szintén aggodalmát fejezte ki az al-Kaida újjáéledése miatt. A CIA-vezető szerint a terrorhálózat szemmel láthatólag jól bevette magát Pakisztán törzsi vidékén lévő menedékébe. Beszámolt arról, hogy erőteljesebb kiképzésről, több pénzről, kiterjedtebb kommunikációról, fokozódó tevékenységről van tudomásuk.

A jelentés több európai országot - közöttük Nagy-Britanniát, Dániát, Németországot és Hollandiát - is megemlíti, mivel az iszlámábádi kormánnyal kötött egyezményeik révén állampolgáraik könnyebben eljuthatnak Pakisztánba.

Tom Fingar, a nemzeti hírszerzési igazgató helyettese a képviselőházi meghallgatáson figyelmeztetett: az al-Kaida kemény magja továbbra is szabadlábon van és "tömeges emberi veszteségekkel" járó támadásokat tervez amerikai földön is. Fingar szerint a nemzetközi terrorhálózat mindenekelőtt közönséges robbanóanyagokat tervez felhasználni, de - mint mondta - olyan értesüléseik is vannak, amelyek szerint az al-Kaida és más terrorcsoportok vegyi, biológiai, sugár- és atomfegyver, illetve azok előállításához szükséges anyagok beszerzésére is kísérletet tesznek.