Másodszorra is helikopterrel szökött meg egy francia rab

Vágólapra másolva!
A francia alvilág egyik ismert figurája helikopterrel szökött meg egy dél-franciaországi börtönből. Egy pénzszállító autó kísérőjének meggyilkolása miatt harmincéves börtönbüntetését töltő Pascal Payet-nak nem ez volt az első szökése.
Vágólapra másolva!

Pascal Payet-t 2005 januárjában ítélték harminc év börtönbüntetésre az 1997-ben elkövetett gyilkosságért, majd 2005-ben további hat évet kapott a szökésért. Azóta a "szökés királyának" nevezett rab fokozott ellenőrzés alatt állt. A francia hatóságok három hónaponként új fegyházba szállították, így próbálták megakadályozni, hogy újabb szökési kísérletre sor kerülhessen.

Az akcióhoz használt Ecureuil típusú helikoptert három álarcos férfi térítette el szombat este Cannes repülőterén. A pilótát fegyverrel kényszerítették, hogy irányítsa a gépet a grasse-i fegyház irányába, majd annak tetején landoljon. A kommandónak sikerült behatolnia a börtönbe és Payet cellájának ajtaját termikus vágógéppel kivágva öt perc alatt kiszabadítania a rabot.

A helikopter nem sokkal később Brignoles kórházának közelében szállt le, ahol a gépeltérítők egy közeli temető rácsához bilincselték a pilótát. A helikopter kapitánya elmondta, hogy útközben egy völgyben is leszálltak, de azt nem tudta megmondani, hogy ott kiszállt-e valaki a járműből.

A marseille-i származású 43 éves visszaeső bűnöző ezt megelőzően 2001 októberében szintén helikopteren szökött meg a dél-franciaországi Luynes börtönéből. Két évvel később - szökése alatt - pedig két társával ugyanebből a börtönből egy másik rabot maga szöktetett meg helikopterrel. A látványos akció után egy hónappal mindannyiukat letartóztatták.

Rachida Dati igazságügyi miniszter azonnal a helyszínre sietett és vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy szökhetett meg Payet a különleges védelem és a grasse-i börtön felett a helikopterek leszállásának megakadályozására kifeszített háló ellenére.

A szökött rabot és társait a légierő bevonásával nagy erőkkel keresi a francia rendőrség - adta hírül a Le Journal du Dimanche című párizsi újság.