Simon Peresz letette az elnöki esküt

Vágólapra másolva!
Simon Peresz, Izrael új elnöke vasárnap a kneszetben, az izraeli parlamentben tartott beiktatási ünnepségen letette az esküt a bibliára.
Vágólapra másolva!

"Esküszöm, hogy hű leszek Izrael Államhoz és törvényeihez, s lelkiismeretesen ellátom feladataimat" - jelentette ki Peresz a szokásos formula szerint.

A veterán, 83 éves, Nobel-békedíjas politikust, aki Izrael kilencedik elnöke lett, hétéves, meg nem újítható időszakra, június 13-án választották meg államfőnek.

Elődjét, Móse Kacavot, akinek hétéves mandátuma most júliusban járt volna le, még januárban ideiglenesen felfüggesztették hivatalából egy ellene nemi erőszak és zaklatás gyanújával indított vizsgálat nyomán. Az ügyvezető államfő azóta Dalia Icik kneszetelnök volt.

"Mostantól nem egy párt küldötte vagyok, hanem az egész nemzet letéteményese, minden állampolgárának képviselője" - mondta a ceremónia után Peresz, akinek célja, hogy visszaadja az elnöki posztnak - az említett botrány által megtépázott - tekintélyét. Hangot adott annak az óhajának is, hogy nagyobb politikai tartalmat adjon az eddig főként csak tiszteletbeli funkciónak.

Fél évszázados politikai pályafutása során Simon Peresz kétszer volt kormányfő, s számos különböző miniszteri tisztséget töltött be.

"Egy elnöknek joga van ahhoz, hogy legyen víziója - hangsúlyozta beiktatása után. - Ösztönöznie kell a békefolyamatot, hogy béke legyen köztünk, szomszédainkkal és az egész térségben."

"Izraelnek szívesen kell fogadnia azokat a zsidókat, akik nem izraeliek, és azokat az izraelieket is, akik nem zsidók - folytatta az új elnök. - Az államnak egyenlő esélyeket kell adnia a népesség minden rétegének, tekintet nélkül a vallási, etnikai vagy nemi különbségekre."

"Simon Peresz az elmúlt hatvan év egyik legjelentősebb izraeli politikusa. Olyan ember, akit világszerte szívesen látnak és ismernek" - mondta Ehud Olmert miniszterelnök, aki teljes súlyát latba vetette Peresz megválasztása érdekében.