Az elnyomott nőkért küzdhet India új elnöke

Vágólapra másolva!
India történetében először egy nőt, a 72 éves Pratibha Patilt választották az ország elnökének. A veterán, kormánypárti politikus a '60-as évek óta tölt be különböző tisztségeket. A Kongresszus Párt azt várja Patiltől, hogy segítsen a több százmillió indiai nő hátrányos megkülönböztetése elleni harcban.
Vágólapra másolva!

Egy 72 éves ügyvédet, Pratibha Patil, a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus párt jelöltjét választották meg India új elnökének. Ezzel az ország történetében elősször foglalhatja el egy nő az államfői posztot. Patil könnyedén nyert ellenfele, a 84 éves Bhairon Szingh Sekhavat leköszönő alelnök előtt, akit az ellenzéki Bháratíja Dzsanata indított az alapvetően protokolláris elnöki tisztség megszerzéséért.

A választási bizottság szerint Pratibha Patil a voksok 66 százalékát szerezte meg az országos és helyi parlamenti képviselők alkotta választótestületben. A bejelentést követően népünnepély kezdődött a frissen megválasztott elnök újdelhi háza előtt és Mahárástra államban lévő szülővárosában: a kormánypárt több száz híve táncol az utcán, dobokat verve és petárdákat robbantva.

A politikában eltöltött több mint négy évtizede ellenére Patilt országosan alig ismerték, amikor a Kongresszus Pártot irányító Sonia Gandhi elnökjelöltnek választotta abból a megfontolásból, hogy államfőként segítheti a több százmillió indiai nő hátrányos megkülönböztetése elleni harcot.

A választási kampány alatt Patilt számos személyes támadás érte: ellenfelei megvádolták, hogy híján van az államfői képességeknek és jelöltségét annak az egyedüli erényének köszönheti, hogy rendíthetetlenül lojális a Gandhi-családhoz. Reflektorfénybe kerültek a családtagjait érintő botrányok is: fivérét gyilkossággal gyanúsítják, férje ellen is nyomoz a rendőrség, mert belekeveredett egy nagy port felvert öngyilkossági ügybe.

Patil muzulmán vezetőket és történészeket is magára haragított azzal a nőkhöz intézett felhívásával, hogy dobják el fátylaikat, mondván: az indiai nők csak azért kezdték el hordani ezeket a ruhadarabokat, hogy megvédjék magukat a XVI. századi muzulmán hódítóktól.

Patilt 1962-ben választották meg először helyi parlamenti képviselőnek, ezután többször volt miniszter Mahárástra szövetségi állam kormányában 1962 és 1985 között. A rá következő évtizedben az országos parlament tagjaként dolgozott tovább. Legutóbb Rádzsasztán szövetségi állam kormányzói tisztségét töltötte be.

A köztársasági elnöki poszton Abdul Kalamot váltja, aki ötéves megbízatásának lejárta után a hagyományoknak megfelelően nem jelöltette magát újra. Elemzők szerint valójában a Kongresszus Párt nem támogatta a rendkívül népszerű Kalam újraindulását, mert a párt iránt jobban elkötelezett személyt szeretett volna államfőnek.