Még két év Irakkal számolnak az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Miközben Washingtonban mind nagyobb a nyomás George Bush amerikai elnökön, hogy kivonja az amerikai csapatokat Irakból, a hadsereg bizalmas tervet készített, amely szerint legalább 2009-ig jelentős amerikai jelenlét lenne Irakban - értesült a The New York Times. Az elképzelések szerint a jövő nyárig - Bagdadban is - a városokban, míg 2009 közepéig országszerte is helyreállítanák a rendet.
Vágólapra másolva!

Bizalmas tervet készített az amerikai hadsereg, amelynek értelmében legalább 2009 nyaráig jelentős amerikai jelenlét lenne Irakban. Az elképzelések szerint 2008 közepéig megteremtenék a "helyi biztonságot", például Bagdadban, majd egy évvel később már egész Irakban "fenntartható biztonság" lenne - írja a The New York Times.

A Joint Campaign Plan (egyesített kampányterv) nevű dokumentum a George Bush amerikai elnök által januárban beharangozott "surge" (nagy roham) stratégia részletezése. Ennek keretében az amerikai elnök újabb öt harcoló dandárt és más katonai egységeket küldött Irakba, ettől remélve a fegyveres lázadás letörését. Az ezt megelőző amerikai stratégia szerint elsősorban az irakiak felelőssége volt saját biztonságuk fenntartása.

Az új elképzelés nagy hangsúlyt helyez a bagdadi nyugalom megteremtésére, mert ettől azt remélik, hogy az iraki vezetés jobban képes lesz a harcoló frakciók közötti megbékélésre koncentrálni. A bizalmas terv azonban nem szól arról, hogy hány katona állomásozna Irakban és milyen ütemben vonnák ki őket. Az mindenesetre kiderül, hogy a "surge" végeztével folyamatosan csökkenne az amerikai egységek száma 2007 végétől, 2008 elejétől kezdve.

Ettől függetlenül úgy tervezik, hogy az amerikai hadsereg továbbra is kiképezne iraki katonákat, és részt venne az iraki lázadók és terrorcsoportok elleni harcban - írja az amerikai lap. Kérdéses azonban, hogy lesz-e idő a stratégia megvalósítására, amikor az amerikai kongresszus mind erőteljesebben követeli a csapatok kivonását - írja a The New York Times.