Terhes vietnami nővel végzett a madárkór

Vágólapra másolva!
Madárinfluenzában halt meg egy várandós vietnami asszony. Eközben Franciaországban H5N1-es vírussal fertőzött vadhattyúk tetemére bukkantak.
Vágólapra másolva!

Egy állapotos nőt ölt meg a H5N1 Vietnamban. Idén ő a harmadik áldozata a szárnyasok által terjesztett kórnak, amely tovább tizedeli a vietnami baromfitelepek állományát.

A dél-vietnami Ha Tay tartományból való 22 éves nő szombaton halt meg egy hanoi kórházban. Az intézmény igazgatója közölte kedden: a vizsgálatok eredményei megerősítették, hogy a nő a madarak által terjesztett, de az emberre is veszélyes H5N1 vírussal fertőződött meg.

Madárinfluenzás tetemek Franciaországban

Nyugat-Európából is érkezett madárinfluenzával kapcsolatos hír: a H5N1-es vírusával fertőződött vadhattyúk tetemére bukkantak a hét végén Franciaország északkeleti részén, közölték a helyi állategészségügyi hatóságok. A két kimúlt állatot vasárnap találták meg Moselle megyében. Az ezt követő vizsgálatok mutatták ki a két hattyú szervezetében a halálos vírust.

A Moselle vidékén júliusban három vadhattyú pusztult el a H5N1-es vírus következtében. Franciaországban több mint egy év elteltével az idén nyáron észleltek először H5N1-es eseteket. A francia kormány elrendelte a legmagasabb szintű óvintézkedést. Az állattartóknak zárt helyen kell tartaniuk a szárnyasokat, és meg kell akadályozniuk, hogy vadon élő társaikkal érintkezésbe kerüljenek.

Az elmúlt egy évben több mint harminc ország jelzett madárinfluenzás fertőződéseket, és a legtöbb esetben hattyúk voltak az áldozatai a kórnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint összességében majd 200 ember hunyt el madárinfluenzában a több mint 300 ismertté vált esetből. Európában még nem szedett emberi áldozatot a madárinfluenza.