Félrevezette a briteket a terrorelhárítás vezetője

Vágólapra másolva!
Félrevezette a közvéleményt a brit terrorelhárítás vezetője, amikor két éve azt mondta, hogy a közvetlen közelről agyonlőtt Jean Charles de Menezes brazil fiatalember egyike volt a 2005. július 21-i londoni bombamerénylőknek. A rendőrséget felügyelő független testület erről szóló jelentése ugyanakkor felmentette a vádak alól a londoni rendőrfőkapitányt. A testület szerint káosz uralkodott a Scotland Yard felső vezetésében.
Vágólapra másolva!

A brit terrorelhárítás vezetője, Andy Hayman a "közvélemény félrevezetését választotta" Jean Charles de Menezes lelövésének körülményeiről - áll a független rendőri vizsgálóbizottság (IPCC) jelentésében, amely lesújtó ítéletet fogalmaz meg a Scotland Yard felső vezetéséről. A brazil De Menezest 2005. július 22-én - szinte kivégzésszerűen - rendőrök közvetlen közelről hétszer fejbe lőtték a londoni Stockwell metróállomáson, mert azt hitték, hogy ő az egy nappal korábbi robbantásos merényletkísérletek egyik gyanúsítottja.

Hayman felettesét, Sir Ian Blair londoni rendőrfőkapitányt viszont nem marasztalták el, mert megalapozottnak vélték Blair azon állítását, hogy az eset valódi körülményeiről csak 24 órával később tájékoztatták - akkor bocsánatot kért a tévedésért - és így joggal mondhatta, hogy a 27 éves brazil fiatalember lelövése összefüggésben volt a londoni terrortámadásokkal. A rendőrség eleinte azt mondta, Jean Charles de Menezest összetévesztették azzal a Hussain Oszmannal, akit a múlt hónapban ítéltek el a két évvel ezelőtti terrorkísérletért.

Az IPCC szerint Hayman a merénylet napján, délután tájékoztatta ugyan az újságírókat arról, hogy a lelőtt férfi nem a négy merénylő egyike, de ugyanaznap este megengedte egy olyan sajtóközlemény kiadását, amely úgy fogalmazott: "nem lehet tudni, hogy a gyanúsítottak közé tartozott-e a lelőtt férfi". Emellett Haymant azzal vádolják, hogy nem tájékoztatta feletteseit és a belügyminisztériumot sem az eset után félórával tartott értekezleten.

Az IPCC azt javasolja, hogy Hayman ellen indítsanak fegyelmi eljárást. Rendőrségi források szerint Hayman dühösen reagált a jelentésre és tagadja, hogy helytelenül járt volna el. A The Times szerint írásban küldött részletes választ az IPCC-nek. A brit ügyészség tavaly úgy döntött, hogy a Jean Charles de Menezest lelövő rendőrök ellen nem indítanak bűnvádi eljárást. Ehelyett a londoni rendőrség ellen a munkajogi törvények megsértéséért indul per októberben.