Éles vita alakult ki a német újságírókról

Vágólapra másolva!
Éles bírálatot váltott ki Németországban, hogy ügyészségi vizsgálat indult számos újságíró ellen, akik bizalmas minősítésű parlamenti dokumentumokból származó információkat adtak közre.
Vágólapra másolva!

Több tartományi ügyészség előtt zajlanak az eljárások legkevesebb 17 újságíró, köztük olyan neves lapok munkatársai ellen, mint a Der Spiegel, a Frankfurter Rundschau, vagy a Süddeutsche Zeitung.

A csütörtöki bejelentést követően újságírószervezetek határozott tiltakozást fogalmaztak meg a vizsgálatokkal szemben, és több politikus is bírálta a lépést. A Német Újságírószövetség (DJV) elnöke pénteken "a sajtószabadság elleni átfogó támadásnak" nevezte a történteket. Guido Westerwelle, a vezető ellenzéki Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke az egyik érintett lapnak, a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva "abszurdnak" nevezte az eljárást.

Mások viszont hangsúlyozzák, hogy a vizsgálatok elsősorban nem az újságírók, hanem a kiszivárogtatók ellen irányulnak, és azzal érvelnek, hogy elejét kell venni a kiszivárogtatásoknak, amelyek megítélésük szerint hátráltatják a testület munkáját.

Ebben a szellemben nyilatkozott az ügyészségi vizsgálatról a bizottság elnöke, a Keresztényszociális Unióhoz (CDU) tartozó Siegfried Kauder és egyik tagja, Johannes Jung szociáldemokrata (SPD) képviselő. Jung a Frankfurter Rundschau online változatának adott interjúban azzal vádolta a sajtót, hogy szenzációhajhász módon használja fel a titkosított dokumentumokat.

Időközben a hamburgi ügyészség "önkritikát gyakorolt". A Die Welt című napilap szombati száma idézte Rüdiger Bagger főügyészt, aki feleslegesnek mondta a vizsgálatot. Mint a lap írja, a főügyész utalt arra, hogy a német alkotmánybíróság egy hasonló ügyben - az úgynevezett Cicero-ügyben - februárban kimondta: egy titkos dokumentum nyilvánosságra hozatala nem teremt elegendő alapot arra, hogy államtitoksértésben való bűnsegédlet miatt felelősségre vonjanak egy újságírót.