Bírói végzés nélkül is engedik a lehallgatást Bushék

Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház helyi idő szerint szombaton elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a terrorizmus elleni harc érdekében átmeneti időre bírósági végzés nélkül hallgassanak le telefonhívásokat és olvashasson el elektronikus leveleket. A vitatott intézkedés amerikaiak milliót érinti.
Vágólapra másolva!

A képviselőház 227-183 arányban szavazta meg a lehallgatásról szóló törvényjavaslatot, amelyet a szenátus pénteken fogadott el. A jogszabályt George Bush elnöknek is alá kell írnia, aki szombaton az elfogadás mellett érvelt, mondván: "Amerika megvédelmezése ünnepélyes kötelességünk".

A törvény a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) ad jogot arra, hogy bírói végzés nélkül hallgasson le amerikai és külföldi állampolgárok közötti telefonbeszélgetéseket, illetve elolvassa elektronikus levelezésüket. A felhatalmazás fél évre szól.

A jogszabály az 1978-ban elfogadott külföldi megfigyelési törvény (angol rövidítéssel FISA) korszerűsített változata. Ez szabályozta az elektronikus megfigyelés jogi procedúráját azon személyek esetében, akiknek az Egyesült Államok ellen irányuló kémtevékenységhez, terrorizmushoz lehet köze.

Silvestre Reyes, a képviselőház felderítési bizottságának demokrata párti elnöki kijelentette: "Ez nem az ideális törvény, de fontos ahhoz, hogy mindent megtegyünk az amerikai nép megnyugtatása érdekében".

Számos demokrata párti honatya ugyanakkor méltatlankodását fejezte ki, mivel úgy vélik, hogy az új jogszabály szabad kezet ad Alberto Gonzales igazságügy-miniszternek, akinek többen a lemondását, sőt menesztését követelik.

"Republikánus kollégáim úgy döntöttek, hogy ratifikálják a kormányzat egyik hibás javaslatát" - mondta előző nap Harry Reid, a szenátus demokrata párti többségének vezetője, aki azzal vádolta meg a Fehér Házat, hogy már a múltban is túllépte hatáskörét a terrorizmus elleni harcban.

A bírói végzés nélküli lehallgatási program az egyik legvitatottabb terrorellenes intézkedés az Egyesült Államokban, mivel amerikaiak millióit érinti közvetlenül. Az Amerikai Polgárjogok Uniója nevű civil szervezet szombaton elítélte a kongresszusi döntést, és azzal vádolta a törvényhozást, hogy engedett a Bush-kormányzat nyomásának.