Háromszor rengett a föld a Földközi-tenger mentén

Vágólapra másolva!
Egymás után három mediterrán országot is közepes erősségű földrengés rázott meg a hétvégén. A szombati marokkói földmozgás után vasárnap Spanyolországban és Görögországban is megremegtek a házak, komoly károkról vagy áldozatokról azonban sehol sem számoltak be.
Vágólapra másolva!

A Richter-skála szerinti 5,1-es fokozatú földmozgás rázta meg Spanyolországot a spanyol fővárostól a keleti és a déli tengerpartig terjedő térségben vasárnap délelőtt. A rengés epicentruma Pedro Munoz település közelében volt, Kasztília-La Mancha autonóm körzetben, Madridtól száz kilométernyire délre. Károkról vagy sérülésről nem érkezett jelentés.

A földrengést Spanyolország területének nagy részén érezni lehetett, Kasztília-La Mancha és Madrid mellett keleten főként Valenciában, délen pedig Andalúziában. A spanyol médiában megszólaltatott lakosok szerint a mintegy 5 másodpercig tartó rengés miatt sok épületben megremegtek az ablaktáblák, és kisebb repedések keletkeztek az épületek falain. Voltak olyan helybéliek, akiket álmukból riasztott fel a madridi idő szerint 9 óra 47 perckor bekövetkezett földmozgás.

Szintén vasárnap mérsékelt erősségű, a Richter-skálán 4,8-es földrengés volt Görögország nyugati részén is, a helyi hatóságok szerint azonban anyagi károkat nem okozott, és sérültjei sincsenek a földmozgásnak. Az athéni geodinamikai intézet tájékoztatása szerint a tenger alatti rengés közép-európai idő szerint 13 óra 20 perckor történt a jón-tengeri Pakszosz szigetétől északkeletre, Athéntől mintegy 330 kilométernyire. E vidék a leginkább földrengésveszélyes területek között van Görögországban.

A vasárnapi földlökéseket megelőzően, szombat este Marokkóban mozdult meg a föld. A Richter-skála szerint 5-ös nagyságú rengés epicentruma a Középső-Atlasz hegységben volt, áldozatokat, jelentősebb anyagi károkat nem követelt - közölték a rabati hatóságok.