Békés volt az elnökválasztás Sierra Leonéban

Vágólapra másolva!
Öt évvel a polgárháború befejeződése után békés körülmények között zajlott le Sierra Leonéban az elnökválasztás, amelyet szakértők a demokrácia és a stabilitás fontos próbakövének tekintenek.
Vágólapra másolva!

Európai választási megfigyelők vasárnapi nyilatkozatai szerint békés és csaknem zökkenőmentes volt a Sierra Leonéban tartott elnökválasztás, amelyet a legtöbb településen jól megszerveztek. A 6000 szavazóhelyiség közül mindössze pár tucatnál keletkezett feszültség amiatt, hogy azokat késlekedve nyitották meg, ez pedig felingerelte a türelmetlenül sorban álló szavazókat.

A kis nyugat-afrikai országban 11 éven át tartó véres polgárháború zárult le 2002-ben, a kegyetlen harcokban több mint 50 ezren vesztették életüket. A háború tétje a gyémántbányászat és -kereskedelem fölötti ellenőrzés volt. A harcok lezárása utáni törékeny békét ENSZ-katonák szavatolták, az utolsó egység 2005 végén távozott az országból.

Az eddigi államfő, Ahmad Tejan Kabbah nem indulhatott a mostani választáson. Legvalószínűbb utódának Solomon Berewa eddigi alelnök és Ernest Koroma, az egykori egységpárt (APC) főnöke számít. Az eredmény két héten belül várható. Megfigyelők arra számítanak, hogy egyik jelölt sem kapja meg a sikerhez szükséges 55 százalékos szavazatmennyiséget, így valószínűleg második választási fordulóra lesz szükség.

Az elnökválasztással egyidejűleg rendezett parlamenti választások első részeredményei közben azt mutatják, hogy az ország két legjelentősebb pártja változatlanul vezető szerepet játszik a maga földrajzi régiójában. A kormányzó Sierra Leone-i Néppárt (SLPP) a déli, míg az ellenzéki Össznépi Kongresszus Pártja (APC) az északi körzetekben áll nyerésre. Az ország egykamarás parlamentjének 112 mandátumáért 560 jelölt verseng.