Újra járőrőznek az orosz hadászati bombázók

Vágólapra másolva!
Moszkva felújította az orosz hadászati bombázók járőrözését - jelentette be az orosz elnök. A rakétahordozó harci gépek 1992 óta nem repültek rendszeresen az orosz határtól távol fekvő területek fölött, most ez megváltozott. AZ USA-t az eddigi nyilatkozatok szerint nem izgatta föl a "naftalinból kivett" öreg gépek reptetése.
Vágólapra másolva!

Az orosz hadászati légierő felújította és mostantól fogva állandó jelleggel végrehajt rakéták hordozására is alkalmas gépekkel repüléseket távoli területek felett - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteken a cseljabinszki területen lévő Csebarkulban, ahol a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozójának többi résztvevőjével együtt megszemlélte a tagállamok közös hadgyakorlatát.

Putyin szerint az általa meghozott döntés alapján pénteken, moszkvai idő szerint nulla órakor Oroszország különböző repülőtereiről már fel is szálltak hadászati rakétahordozók, valamint azokat üzemanyaggal feltöltő gépek. Az őrjáratok során együttműködnek az orosz haderő más haderőnemeivel, így a haditengerészettel. A gépek főleg az orosz hajózás és gazdasági tevékenység szempontjából fontos területek felett cirkálnak.

Putyin szerint ezeket a repüléseket, őrjáratokat 1992-ben egyoldalúan függesztette fel Oroszország, más államok azonban folytatták, s ez "bizonyos problémákat jelentett Oroszország biztonságának garantálásában". Putyin pénteken azt is kijelentette, hogy Oroszország tovább fejleszti haderejét.

Gépek a naftalinból

Úgy tűnik, Oroszország ismét demonstrálja katonai jelenlétét az orosz határoktól távol. Az Egyesült Államok nem tartja biztonsági kockázatnak a járőrözést. "Nem hiszem, hogy hadseregünk nyugtalan" - közölte a Fehér Ház egyik szóvivője.

John McCormack, a külügyminisztérium szóvivője "érdekesnek" nevezte ugyan Putyin közlését, de megjegyezte, hogy az oroszok gépei öregek. "Amennyiben Oroszország úgy véli, hogy egyes régi gépeit ki kell vennie a naftalinból, s ismét röptetnie kell őket, ám tegye" - mondta McCormack. A szóvivő nem volt hajlandó összevetni a jelenlegi helyzetet a Szovjetunió fennállása idején uralkodó helyzettel, mondván, hogy "más kor ez a mai". Az Egyesült Államok a héten közölte, hogy nagy hatósugarú orosz bombázók egyre gyakrabban végeznek repüléseket az amerikai partok közelében.

Nem a NATO ellen

A Sanghaji Együttműködési Szervezetetről Putyin azt mondta, hogy nem a NATO ellenében hozták létre. A szervezet katonai összetevője terrorizmus-ellenes jelleget képvisel, és tevékenységében nem meghatározó jellegű. "A Sanghaji Együttműködési Szervezet azért jött létre, hogy a Szovjetunió széthullása után megoldja az újonnan létrejött államok és Kína között a határproblémákat" - mondta az elnök.

Az SCO közös hadgyakorlatáról igen elégedetten nyilatkozott az orosz védelmi minisztérium és számos szakértő is. Ivan Szafrancsuk, a Védelmi Információk Nemzetközi Központja orosz részlegének a vezetője szerint az SCO és a NATO érdekei nem fognak ütközni, amennyiben az Észak-atlanti Szerződés Szervezete nem avatkozik be a közép-ázsiai térség regionális ügyeibe.

Oroszország 2 milliárd rubelt (14 milliárd forint) költött a hadgyakorlatra, amelyen a szervezet hat tagállamának - Oroszországnak, Kínának és négy közép-ázsiai volt szovjet köztársaságnak 6000 katonája, számos repülőgépe és több ezer egyéb katonai eszköze vett részt.